Napi egy pohár tej kell az agynak

Napi egy pohár tej elfogyasztása nemcsak a benne lévő értékes tápanyagok, hanem az agyműködésre és szellemi teljesítményre gyakorolt pozitív hatása miatt is különösen ajánlott – állapították meg amerikai szakemberek.

2012. február 03., 10:042012. február 03., 10:04

 Az International Dairy Journal című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a tejfogyasztás és a mentális teljesítmény között szoros kapcsolat mutatkozik. A Maine-i Egyetem kutatásában kilencszáz, 23 és 98 év közötti férfi és nő vett részt. Agyműködésüket tesztek elvégzésével vizsgálták, amelyek során a vizuális-térbeli, verbális és munkamemória egyaránt górcső alá került. Az eredmények szerint mindig azok szerepeltek a legjobban, akik naponta legalább egy pohár tejet ittak.

A legmagasabb pontszámokat azok kapták, akik a legtöbb tejet és tejterméket fogyasztották, és ötször kisebb valószínűséggel ejtettek hibát, mint a kevés tejet vagy tejet egyáltalán nem fogyasztók. A tej agyserkentő hatását alátámasztó eredmények ráadásul úgy is helytállónak bizonyultak, hogy a kutatók kiszűrték az egyéb, az agyműködést befolyásoló tényezőket (pl. étrend, életmódbeli sajátosságok, esetleges szív- és érrendszeri betegségek stb). Az eddig is köztudott volt, hogy a tej és a tejtermékek rendkívül fontosak az egészséges csontozat érdekében, de agyserkentő hatásukról eddig keveset lehetett hallani.

Bár az összefüggések pontos feltérképezéséhez további vizsgálatok szükségesek, a kutatók valószínűsítik, hogy a tejben lévő összetevők egy része közvetlenül az agy működésére hat. A felfedezés azért lehet különösen fontos, mert az egyre idősödő populáció egy apró életmódbeli változtatással, azaz a tejfogyasztás fokozásával lassíthatja a szellemi leépülés ütemét. A szellemi teljesítményre gyakorolt hatás felfedezése egy újabb szemponttal gazdagította a tejfogyasztás előnyeit. Akár tejeskávéban, tejturmixban vagy gabonapelyhekkel fogyasztva is kifejti jótékony hatását, a lényeg az, hogy az étrend szerves részét képezze mindennap.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás