Megfejtették a férfiak kopaszodásának biológiai okát

Amerikai kutatók megfejtették a férfiak kopaszodásának biológiai okát, jelentősen növelve ezzel egy olyan kezelés kidolgozásának a reményét, amely képes lesz megállítani, vagy akár visszafordítani a retteget folyamatot.

MTI

2012. március 23., 14:222012. március 23., 14:22

A Science Translational Medicine című folyóiratban közölt tanulmány szerzőinek sikerült azonosítaniuk azt a fehérjét, amely kulcsszerepet játszik a kopaszodás beindításában. A férfiak többségénél nagyjából a negyvenes éveik környékén indul be a folyamat, és mire elérik a hetven éves kort, körülbelül 80 százalékuk küzd már bizonyos szintű hajveszteséggel.

A kopaszodásban jelentős szerepet játszik a tesztoszteron nevű férfi nemi hormon, illetve a genetikai tényezők. Ezek hatására a hajtüsző zsugorodni kezd, mígnem olyan apróvá válik, hogy láthatatlan lesz. A Pennsylvania Egyetem kutatói kopasz férfiak és laboratóriumban kitenyésztett egerek vizsgálatai révén figyelték meg, hogy mely gének \"aktivizálódása\" előzi meg a folyamat beindulását.

A szakemberek a prosztaglandin D szintézis nevű kulcsfontosságú fehérje megemelkedett szintjét fedezték fel a fejbőr kopasz részein található hajtüszők sejtjeiben, míg az \"ép\" területeken nem tapasztaltak elváltozást. Az adott fehérjéből nagy mennyiséggel rendelkező egerek teljesen megkopaszodtak a tanulmány során, míg a fehérje megemelkedett szintjének hatására a beültetett emberi haj növekedése is leállt – olvasható a BBC internetes oldalán.

„Kimutattuk, hogy a férfiak kopasz fejterületén megemelkedett volt a prosztaglandin fehérje szint, és ez gátolta a hajnövekedést” - mondta az egyetem bőrgyógyászati tanszékén dolgozó George Cotsarelis, a tanulmány vezetője. – Megtaláltuk tehát a célpontot, amelyre a kezelésnek irányulni kell”. A szakember rámutatott: a következő lépés azon vegyületek felkutatása lesz, amelyek hatással vannak erre a fehérjére. A kutatóknak továbbá azt is ki kell deríteniük, hogy a fehérje blokkolásával visszafordítható, vagy csupán megelőzhető-e a kopaszodás.

Mint hangsúlyozták: számos olyan készítmény létezik, amely kifejezetten ezt a fehérjét célozza, és néhány közülük már klinikai tesztelés alatt áll. A kutatók szerint van esély arra, hogy sikerül kifejleszteni egy olyan kezelést, amely a fejbőrön alkalmazva képes lesz megakadályozni a kopaszodást, és talán a haj újra-növekedését is elősegíti.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás