2012. október 26., 10:122012. október 26., 10:12
Az oszakai oktatási hivatal a vétséget elismerő iskolai dolgozók meghallgatása után az általuk dohányzás miatt elmulasztott munkaórák számának függvényében szab ki büntetést a tanárokra. A büntetés a tanárok bére mellett egyéb juttatásokra, így az általuk felvett lakhatási és étkezési támogatásra is kiterjed – írta az Aszahi Simbun japán napilap.
Oszaka prefektúra kormányzatának tájékoztatása szerint legalább egy embert több mint félmillió jen (4800 eurónyi) visszafizetésére köteleznek. Az ügyben összesen 5 tanár és 2 további középiskolai dolgozó érintett. A hivatalnak idén júliusban jutott tudomására, hogy egyes tanárok munkaidőben az utcára vagy más helyekre járnak ki dohányozni az iskolákból. Az érintett dolgozók elismerték a vétséget.
Oszaka prefektúrában 2008-ban vezettek be teljes dohányzási tilalmat a helyi kormányzat által üzemeltetett intézményekben, ami miatt számos erős dohányos tanár hagyja el az iskolákat napközben egy-egy cigarettára. Korábban 10 tanár kapott hivatalos figyelmeztetést és pénzbüntetést hasonló vétségért.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.