Kevesebbet kellene számítógépezniük, és több népmesét kellene hallgatniuk a gyerekeknek

Több népmesét, modern mesét kellene olvasniuk-hallgatniuk, és kevesebb rajzfilmet kellene nézniük, ritkábban kellene számítógépezniük a gyerekeknek, mert előbbiek jobban szolgálják lelki-szellemi fejlődésüket – hangzott el múlt héten azon A mese szerepe a gyereknevelésben című, kolozsvári beszélgetésen, amelyet a Gaudeamus könyvesboltban tartottak.

2012. október 05., 10:322012. október 05., 10:32

 „A tévében legtöbbször látható-hallható mesék esetében legfeljebb arról lehet szó, hogy bővítik a gyerek szókincsét, szellemes szófordulatokat tanulhatnak ezekből, de ennél többet biztosan nem jelent. A tévés mese ugyanis kész képeket kínál a gyereknek, ugyanakkor elveszi tőle annak lehetőségét, hogy elképzelje, a »saját« figuráival népesítse be a történetet.

Ezzel szemben a népmese több évszázad alatt összegyűlt morális értékrendet kínál, és ha a gyerek beleéli magát, akkor könnyedén elsajátítja, magáévá teszi, és alkalmazni is tudja a hétköznapokban” – magyarázta a rendezvényt követően kérdésünkre Román Mónika pszichológus (portrénkon). A beszélgetés során szó esett arról is, hogy sokan félreértelmezik a népmeséket, képtelenséget magyaráznak bele. A népmesékben ugyanis a szexualitás is előfordul, világosan szétválnak a nemi szerepek, ezt pedig egyes szabadelvű szubkultúrákban nehezményezik a szülők. A pszichológus szerint a népmesékben előforduló szexualitás és agresszió nem több annál, mint amennyi felkészíti a gyereket arra, amivel a valóságban találkozni fog.

Sándor Boglárka újságíró szülőként arról beszélt, hogy csak szülői szigorral lehet rávenni a gyerekeket arra, hogy kevesebb időt töltsenek a számítógép előtt, és többet olvassanak. „Sok mindent érdemes a gyerekeknek mesélni, de nyilván a szülők anyagi lehetőségei is határt szabnak ennek, hiszen könyveket vásárolni nem olcsó mulatság. Ennek ellenére úgy gondolom,  hogy mégis érdemes, mert olyan alapot teszünk le a gyerekeink világában, amelyre később építkezhetnek. Nagyon fontos, hogy ez az alap nagyon szilárd legyen. Ezt a stabilitást nagymértékben befolyásolhatják  a mesék, a történetek, amelyeket a gyerek nagyon zsenge korában hall” – fogalmazott lapunk kérdésére Sándor Boglárka.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás