2012. november 29., 09:582012. november 29., 09:58
Az eredmények alapján leginkább a szülők vagy a főnökök ismerősnek jelölésével erősödik a szorongás mértéke. A szakemberek szerint a stressz döntően abból fakad, hogy a felhasználók olyan arcukat mutatják a portálon, amely elfogadhatatlannak bizonyulhat néhány ismerősük számára - például szitkozódnak, nemtörődömséget mutatnak a bejegyzéseikben, isznak vagy dohányoznak a képeiken.
Az idősebb ismerősök megjelenésével csak erősödik a stressz, mivel az ő elvárásaik jelentősen különbözhetnek a fiatalabb barátok értékrendszerétől. A felmérés több mint 300 Facebook-felhasználó bevonásával készült, akiknek átlagéletkora 21 év volt. Az eredmények alapján a felhasználók átlagosan hét különböző közösségi körből gyűjtik be az ismerőseiket, leggyakrabban a barátok közül – közölte a The Daily Telegraph.
A felhasználók mindössze egyharmada használja azt a Facebook-beállítást, amely révén szűrni lehet, hogy kik láthatják az illető bejegyzéseit és fotóit. „A Facebook egykoron hatalmas bulihely volt, ahol szabadon lehetett táncolni, inni, flörtölni a barátokkal – magyarázta Ben Marder, a tanulmány szerzője. – Amióta azonban anyu, apu és a főnök is megjelentek a táncparketten, az egész sokkal inkább stresszes eseménnyé változott, tele szociális öngyilkosságot jelentő taposóaknákkal.”
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.