2012. október 11., 12:462012. október 11., 12:46
Bár nálunk nem túlságosan elterjedt ez a módszer, Gödri Réka református lelkész, a klub vezetője szerint ideális megoldást jelent, ráadásul nem is idegen a magyar hagyományoktól, hisz régebbi ábrázolásokon látható, hogy a hordozókendőt is használták az anyukák. Ázsiában és Dél-Amerikában pedig jelenleg is ezt a megoldást részesítik előnyben a kismamák.
Amint a főszervező elmondta, a babahordozás olyan természetes és mégis modern módja a gondoskodásnak, mely folyamatos testközelséget és biztonságot nyújtva segít kialakítani és elmélyíteni a baba egész későbbi életére kiható kötődést. “Kivételes módja a gyermekeinkről való gondoskodásnak, mely során a család minden tagja megtapasztalhatja, hogyan oldódnak fel a kisgyermekes léttel kapcsolatos kételyek: miként szabadulnak fel a szülők a korlátozottság alól, miközben a babájuknak is megadják a számára oly fontos együttlétet, hogyan válik részesévé a babával való elmélyült harmonikus kapcsolatnak nem csak az édesanya, de az édesapa, a rokonok és barátok is” – fejtette ki, hozzátéve, hogy komoly egészségügyi vonzatai is vannak a dolognak, mivel egyáltalán nem mindegy, milyen hordozóeszközt használunk.
A helyesen megkötött hordozó harmóniában van mind a kismama, mind a baba anatómiájával: támasztja a baba gerincét, segíti csípője helyes fejlődését, és egyenletesen osztja el a súlyt a hordozó testén. Mindemellett szabadságot ad az anyukáknak, mivel bárhova bemehet így a kicsivel anélkül, hogy a babakocsival kellene kínlódnia. Nem mondható el viszont ugyanez a sokak által használt kenguruk nagy többségéről, mivel ezek nem biztosítanak a gyerek számára ortopédiailag helyes testtartást.
“Különösen káros lehet, ha a babát kifelé fordítva ültetik bele, mivel ilyenkor a gyerek nem tud elbújni a külvilág ingerei elől, holott erre időnként szüksége lenne, továbbá ebben a pozícióban homorítja a hátát, ami gerincproblémákhoz vezethet” – tette hozzá Gödri Réka, aki szerint a hordozással enyhíthető a testvérféltékenység is, mivel ily módon intenzíven együtt lehet lenni a kisebbel, miközben maximális odafigyelésben részesülhet a nagyobb gyerek is.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.