2012. március 09., 09:422012. március 09., 09:42
Az éhség a legjobb tanácsadó minden olyan információ észlelésével kapcsolatban, amelyek élelemhez kapcsolhatók, még az ételekhez köthető szavak is gyorsabban jutnak el tudatunkhoz. A Psychological Science című folyóiratban ismertetett tanulmányukhoz amerikai kutatók két csoportot teszteltek. Az egyik csoport tagjai kaptak ebédet, a másik csoport tagjai viszont a tesztet megelőző négy órában nem ehettek semmit.
A vizsgálatba bevont önkéntesek egy számítógép képernyőjén 80 szót láttak felvillanni, mindegyiket csupán a másodperc háromszázad részéig. Ez az időtartam túl rövid ahhoz, hogy el lehessen olvasni a szavakat, de elegendően hosszú ahhoz, hogy elérje a tudatosság határát. A felvillantott szavak negyede ételekkel volt kapcsolatos, a többi semleges, ételekkel össze nem függő szó volt.
Minden szó felvillantását követően hosszabb ideig mutattak egy szópárt, amelyek közül az egyik egy pillanatra látszott előtte. A tesztalanyok feladata az volt, hogy megmondják, melyik szó villant fel korábban. Az éhesen tartott csoportban lévő önkéntesek nagyobb arányban ismerték fel helyesen az ételekkel kapcsolatos szavakat, mint a többi szót, ráadásul arról számoltak be, hogy ezek fényesebbek voltak, mint a semleges szavak.
kutatók úgy vélik, hogy a nagyon vágyott dolgokkal kapcsolatos információk nagyobb eséllyel találnak meg egy lerövidített utat tudatos, éber állapotunkhoz. Mindez elegendően fontos képesség lehetett az evolúcióban ahhoz, hogy beépüljön az idegrendszerünkbe.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.