2012. december 07., 07:132012. december 07., 07:13
„A világban tapasztalt felfordulás vagy a közömbösség és materializmus közepette a keresztények másfajta életmódjukkal tanúsítsák az isteni üdvösséget...” – fogalmazott az egyházfő. XVI. Benedek a Szent Péter téren, több ezer olasz és külföldi előtt nyitotta meg az adventi időszakot.
Hangoztatta, hogy az idei karácsony az ősszel meghirdetett hit évére esik és a II. vatikáni zsinat ötvenedik évfordulójára. Hozzátette, hogy Isten szeretete és igazsága a történelem folyamán mindig jelen van, de ahhoz, hogy „teljességében megvalósuljon, türelemmel és bátorsággal kell keresni...”. Beszédében a pápa a fogyatékkal élő emberek december 3-i világnapjára is emlékeztetett. Hangsúlyozta, hogy „minden ember, még a súlyos testi és lelki korlátokkal élők is mindig felbecsülhetetlen értéket képviselnek”.
Az egyházfő arra buzdította a törvényhozókat és kormányzókat, hogy védjék a fogyatékkal élőket, és segítsék a társadalomban való teljes mértékű részvételüket. Az adventi időszak Krisztus születésének ünnepéig, karácsonyig a várakozásra és a bűnbánatra szólítja a híveket. Az adventi készület hagyománya a 4. században alakult ki, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak.
Az 5. században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, ebből lett végül a négy vasárnapot átívelő adventi időszak. Az adventi várakozás során nem csupán Krisztus születésére, hanem utolsó eljövetelére is készülődnek a hívek, ez főleg a bűnbánat, a böjt, valamint a lelki és tettekben megnyilvánuló jó cselekedetekben ölt testet.
Az adventi koszorún megjelenő lila szín is a bűnbánatot szimbolizálja, amelyet megtör a harmadik vasárnap rózsaszín gyertyával jelzett, örömre való utalása. Az adventi időszaknak több hagyományos, a lelki elmélyülést és Krisztus eljövetelére való felkészülést segítő gyakorlata van. Ilyen egyebek mellett az adventi koszorú készítése, a különös odafigyelés embertársainkra, a titokban végzett jó cselekedetek és a családi, közösségi gyertyagyújtások.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.