2012. március 30., 08:522012. március 30., 08:52
Rune Blomhoff és munkatársai évek óta foglalkoznak a kivi hatásainak kutatásával. Korábban bebizonyították, hogy az eredetileg Kínából származó gyümölcs gátolja a véralvadás alapjául szolgáló vérlemezkék összecsapódását. A kivi szinte minden fontos vitamint tartalmaz, gazdag antioxidáns vegyületekben. A norvég kutatók szív- és érbetegség szempontjából kiemelten veszélyeztetett vizsgálati alanyokat választottak. Igen kövér, erős dohányos férfiakat kértek részvételre.
Először egy hónapig arra kérték a résztvevőket, hogy ne szedjenek gyógyszereket, antioxidáns készítményeket, és mivel a véralvadás kérdése is érdekelte a vizsgálókat, ne vegyenek be aszpirint. 33 résztvevő naponta három kivit fogyasztott, ugyanannyi vizsgálati alany mindenféle más gyümölcsöt és zöldséget evett ugyanolyan mennyiségben, végül a többiek a megszokott étrendjüket tartották.
A kivicsoportban már a kissé emelkedett vérnyomású résztvevők vérnyomása is csökkent, de a magas vérnyomásúak első értéke, a szisztolés vérnyomás átlag 15 Hgmm-rel ment lejjebb, a második érték, a diasztolés nyomás 13 Hgmm-rel lett alacsonyabb. Ez új gyógyszerek bevezetésekor is kiemelkedő hatásnak számít. A kivi a vérnyomást növelő enzím hatását is gátolta, és a véralvadási készséget csökkentette.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.