Nem kényeztetés a kötődő nevelés

Nem kényeztetés a kötődő nevelés

A Kolozsváron másodízben megrendezett születés hete programsorozat egyik fő célja, hogy az érdeklődők várandóssággal, szüléssel, táplálkozással, kötődő neveléssel, gondozással és sikeres családalapítással kapcsolatos kérdéseire szakemberek válaszoljanak.
2012. május 11., péntek

A természettel való kapcsolat hiánya allergiát okozhat

Túl keveset találkoznak a gyerekek a természeti környezettel, ez vezethet az allergiás és asztmás esetek számának emelkedéséhez – vélik finn kutatók. Az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS legfrissebb számában közzétett tanulmány szerzői szerint városi környezetben kevesebb található azokból a baktériumokból, amelyek hasznosak az emberi egészség fenntartásában is.
A természettel való kapcsolat hiánya allergiát okozhat
2012. május 11., péntek

Hetente kétszer együnk haleledelt

Egy új európai ajánlás szerint hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztani, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. Az ajánlott mennyiség körülbelül heti 300 gramm, azaz évi több mint 15 kiló/fő olajos húsú halnak felel meg.
 Hetente kétszer együnk haleledelt
 Hetente kétszer együnk haleledelt
2012. május 11., péntek

Hetente kétszer együnk haleledelt

2012. május 11., péntek

Virsli – könnyen, gyorsan finomat

A virsli nemzetközinek mondható találmány, sok nép eszi, rengeteg országban, tájon, vidéken népszerű étel, sőt alapanyag. A német, az angol és a norvég egyaránt frankfurternek, az olasz wurstelnak, a francia saucisse-nak, a szlovák pároknak, a horvát hrenovkának nevezi.
Virsli – könnyen, gyorsan finomat
Virsli – könnyen, gyorsan finomat
2012. május 11., péntek

Virsli – könnyen, gyorsan finomat

2012. május 08., kedd

Veszélyesek az energiaitalok

Az utóbbi években népszerű energiaitalok egyáltalán nem veszélytelenek – hangzott el az Európai Hipertónia Társaság idei kongresszusán Londonban, ahol egy lengyel tanulmányt ismertettek a szerzők.
Veszélyesek az energiaitalok
Veszélyesek az energiaitalok
2012. május 08., kedd

Veszélyesek az energiaitalok

2012. május 04., péntek

Mit tegyünk, ha megcsíp a darázs?

Mit érdemes tenni, ha a kirándulás örömét rovarcsípés, esetleg többszörös darázscsípés rontja el, és milyen veszélyekkel járhat a rovarméreg-allergia? A legtöbb, csípés nyomán kialakuló duzzanat kellemetlen ugyan, de ritkán veszélyes – mondta el az MTI-nek Mezei Györgyi, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikájának gyermekgyógyász-allergológusa.
Mit tegyünk, ha megcsíp a darázs?
Mit tegyünk, ha megcsíp a darázs?
2012. május 04., péntek

Mit tegyünk, ha megcsíp a darázs?

2012. május 04., péntek

Megvéd az elbutulástól a házimunka

A rendszeres otthoni tüsténkedés szellemileg is frissen tartja az időseket, ugyanis a mosogatás, a főzés és a takarítás 80 százalékkal csökkenti az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának kockázatát – állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány.
Megvéd az elbutulástól a házimunka
Megvéd az elbutulástól a házimunka
2012. május 04., péntek

Megvéd az elbutulástól a házimunka

2012. május 04., péntek

Az izmok bioritmusa: tippek a reggeli, a délutáni és az esti edzéshez

Mely sportok igazán hatásosak kora reggel, és melyek azok, amelyek inkább este ajánlottak? Miért megy egyeseknek olyan nehezen, hogy rávegyék magukat a kora reggeli edzésre?
Az izmok bioritmusa: tippek a reggeli, a délutáni és az esti edzéshez
2012. május 04., péntek

Rovarűző növények az erkélyen

A lakásba berepülő rovarok ellen nem csak vegyszerekkel vagy szúnyoghálóval védekezhetünk, vannak hatásos természetes módszerek is, amelyek ráadásul a balkont is üde zöldbe borítják.
 Rovarűző növények az erkélyen
 Rovarűző növények az erkélyen
2012. május 04., péntek

Rovarűző növények az erkélyen

2012. május 04., péntek

Az eper és az áfonya gyógyhatása

A bogyós gyümölcsökben gazdag étrend késleltetheti az időskori szellemi leépülés kialakulását, főleg ha sok áfonyát és epret tartalmaz – állapította meg egy amerikai kutatás.
Az eper és az áfonya gyógyhatása
Az eper és az áfonya gyógyhatása
2012. május 04., péntek

Az eper és az áfonya gyógyhatása

2012. május 04., péntek

Sóska, a savanykás ízű tavaszi zöld

A sóska a keserűfűfélék családjába tartozik, latin neve Rumex acetosa, a népnyelv savanyú lapu, bábikó vagy rekenye néven is ismeri. Márciustól késő őszig egész Európában megterem, de ismerik Észak-Afrikában és Ázsiában is.
Sóska, a savanykás ízű tavaszi zöld

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2012. április 27., péntek

Gyógyít a pozitív életszemlélet

Kétszáz korábbi tanulmány áttekintése után megerősítették a bostoni Harvard Egyetem kutatói azt a feltételezést, hogy a pszichés jóllét csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ismert, hogy a stressz és a depresszió káros hatással van a testi egészségre is, ám a pozitív érzések jótékony hatásáról kevesebbet lehetett eddig tudni. „A negatív hiánya nem ugyanaz, mint a pozitív megléte.
Gyógyít a pozitív életszemlélet
Gyógyít a pozitív életszemlélet
2012. április 27., péntek

Gyógyít a pozitív életszemlélet

2012. április 27., péntek

Szépségreceptek tejjel

Azon kívül, hogy a tej élet, erő, egészség, az egyik legsokoldalúbban felhasználható és legolcsóbb szépségápolási alapanyag is, amelyben már az ókori egyiptomi és görög nők is hittek. A tejsav bőrhámlasztó tulajdonsága és hidratáló hatása még értékesebbé teszi a fehér italt.
 Szépségreceptek tejjel
 Szépségreceptek tejjel
2012. április 27., péntek

Szépségreceptek tejjel

2012. április 27., péntek

Tudományosan is bebizonyították: van G-pont

Bár a nők évszázadok óta arról számolnak be, hogy a hüvelyük felső elülső része különösen érzékeny szexuális izgalom közben, de egészen eddig nem találták meg a jelenséget magyarázó struktúrát, amely anatómiailag is alátámasztotta volna a beszámolókat.
 Tudományosan is bebizonyították: van G-pont
2012. április 27., péntek

Főleg a 30 év felettiek szülnek ikreket

A gyermekvállalás időpontja a nyugati országokban egyre inkább kitolódik. Vannak, akik anyagi okokból, más nők munkájuk miatt kényszerülnek az anyaság későbbre halasztására. Előfordul azonban, hogy a nő szervezetében nem megfelelően működő hormonok akadályozzák, késleltetik a teherbeesést.
Főleg a 30 év felettiek szülnek ikreket
Főleg a 30 év felettiek szülnek ikreket
2012. április 27., péntek

Főleg a 30 év felettiek szülnek ikreket

2012. április 27., péntek

Ma is a nő a családösszetartó

A nők a család összetartói, és a régi bölcsességet igazolják mobilos szokásaink is. Ezt állapította meg egy, a héten publikált hálózatkutatási tanulmány, ami magyar tudósok részvételével készült – olvasható az Indexen. A kutatás óriási mintán zajlott, a szerzők majdnem kétmilliárd hívást elemeztek.
Ma is a nő a családösszetartó
Ma is a nő a családösszetartó
2012. április 27., péntek

Ma is a nő a családösszetartó

2012. április 27., péntek

Tejalapú élelmiszerekkel harmonizáló eledel, a spenót

A spenót – vagy más néven paraj – Európa déli pontjáról hódította meg az öreg kontinenst, nem véletlen, hogy Angliában sokáig spanyol zöldségként tartották számon. Ahogy Spanyolországba, úgy Velencébe is az arab kereskedők által került a spenót, ami az északolasz konyhában hamar meghonosodott, s gyakorta készítettek fenyőmaggal és egy kis mazsolával bolondított spenótos ételeket.
Tejalapú élelmiszerekkel harmonizáló eledel, a spenót
2012. április 20., péntek

Terjed a nomofóbia, a mobiltól való megfosztottság félelme

Februárban mintegy ezer mobiltelefon-felhasználó körében végeztek felmérést Nagy-Britanniában, ahol a nomofóbia kifejezés 2008-ban megjelent. A megkérdezettek 66 százaléka mondta azt, hogy „szorong a mobiltelefon elveszítésének gondolatától”.
Terjed a nomofóbia, a mobiltól való megfosztottság félelme