„Istenes gondolatok emberi közösségben és csodálatos tájban” – így jellemezte egy résztvevő a múlt héten Gyergyószárhegyen tartott Zsolozsmatábort.
2016. július 02., 14:042016. július 02., 14:04
Ezt ferences szerzetesek hirdették meg, a házigazda Laczkó-Dávid Anaklét, a tábor szervezője Gegő Juliánusz és Szoliva Gábriel testvér volt. A zárónapon két, frissen pappá szentelt ferences, Hugó és Gábriel testvér újmisés áldásban részesítette a jelenlévőket.
A prédikációban a hivatások fontosságát tolmácsolta Hugó testvér. Isten mindenkit meghív, mutatott rá, és lehet nem úgy, hogy eljön, bekopogtat, ajándékot hoz, hanem úgy, hogy valaki ránk dobja palástját. „De a hívás mindenképp radikális. Dönteni kell, mert nem lehet kétfelé sántikálni” – hívta fel a figyelmet. Javaslatként fogalmazta meg azt is, hogy nem kell visszalopkodni azt, amit egyszer letett az ember, hiszen az visszavezet oda, ahol addig volt, és nem enged rálátást arra, ami előttünk áll.
„Ezt a tábort nem úgy kell elképzelni, hogy esténként tábortüzet gyújtunk, borozgatunk, nótázgatunk. Ez a tábor egy utalás a Tábor hegyre, ahová Jézus Pétert, Jakabot és Jánost felvitte imádkozni. Mi is ezért jöttünk Gyergyószárhegyre közel negyvenfős csapattal, huszonévestől hetvenévesig, papoktól szerzetesekig, nővérekig és szabad állapotúakig” – fogalmazott Juliánusz testvér. Mint rámutatott, a zsolozsma az egyháznak egy zsoltáros imádsága, mely arra van, hogy az egész napot megszentelje.
„A szentmise egy kitüntetett, legfontosabb pont, de annak kegyelmeit újra és újra felidézi a zsolozsma. Megszenteli az időt, a nappalt és az éjszakát. Ennek megfelelően különféle imaórák vannak, és mi arra vállalkoztunk, hogy az összes imaórát, amire még a papok sincsenek kötelezve, megtartjuk. Az összes napközi, úgynevezett kis hórát, és éjszaka kettőkor végezzük a matutínum, a virrasztó imádságot” – magyarázta Gábriel testvér. Hozzátette, az imaórák között éjjel-nappal folyamatos zsoltármondás volt a templomban, de része volt a programnak lelki beszélgetés, elmélkedés is.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
szóljon hozzá!