Urbi et Orbi: a pápa a politikusoknak is üzent

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta húsvéti üzenetében Ferenc pápa.

Hírösszefoglaló

2016. március 27., 16:302016. március 27., 16:30

2016. március 27., 19:012016. március 27., 19:01

A katolikus egyházfő húsvét vasárnapján a Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmisét követően a bazilika erkélyéről húsvéti üzenetet intézett a katolikus hívekhez, majd apostoli áldását adta Urbi et Orbi, vagyis Róma városára és a világra.

A pápa Twitter-oldalán délelőtt megjelent bejegyzésében azt írta: „Jézus Krisztus feltámadt! A szeretet legyűrte a gyűlöletet, az élet diadalmaskodott a halál felett, a fény elűzte a sötétséget!”

Üzenetében ugyanakkor több országot is felsorolt, ahol még viszályok osztják meg az embereket, ahol tömegek halnak meg vagy szenvednek. Hangot adott óhajának, hogy sikerüljön kialakítani a „remény ösvényeit\" a „kedves Szíriának\", amelyet egy régóta tartó konfliktus, pusztulás marcangol, s ahol felbomlott a társadalom, lehetetlenné vált a civil lakosok békés egymás mellett élése.

Mint mondta, imádkozik a folyamatban lévő béketárgyalások sikeréért, hogy jó szándékkal és a felek együttműködése révén le lehessen majd aratni a \"béke gyümölcseit\", és meg lehessen kezdeni egy „testvéri társadalom\" felépítését.

Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy a Földközi-tenger térségében és a Közel-Kelet más részein is létrejöjjön a „népek és kultúrák gyümölcsöző találkozása\". Az izraeli-palesztin viszony rendezéséhez szerinte le kell rakni egy igazságos és tartós béke alapjait, mégpedig közvetlen és őszinte tárgyalások eredményeként.

Leszögezte: végleges megoldást kell találni az Ukrajnában zajló háborúra is, bátorítva a humanitárius segítséget, a fogva tartott emberek kiszabadítását. A pápa az afrikai fegyveres viszályokra is utalt, külön említve Burundit, Mozambikot, a Kongói Demokratikus Köztársaságot és Dél-Szudánt.

Megemlékezett a terrorizmus áldozatairól, megállapítva, hogy a „vak és kegyetlen erőszaknak ez a formája\" továbbra is ártatlan emberek vérét ontja a világ legkülönbözőbb pontjain, mint ahogy az Belgiumban, Törökországban, Nigériában, Csádban, Kamerunban és Elefántcsontparton történt.

A menekültek ügyét is felkarolta üzenetében a katolikus egyházfő. Kifejezte reményét, hogy a következő Nemzetközi Humanitárius Csúcstalálkozón az emberi életet és méltóságot helyezik a középpontba, s hogy olyan politikai irányvonalakat dolgoznak ki, amelyek képesek megvédeni a fegyveres konfliktusoknak, etnikai és vallási viszályoknak kitett embereket.

A pápa szerint nem szabad megfeledkezni azokról a férfiakról, nőkről és gyermekekről, akik egy jobb jövő reményében kelnek messzi útra, menekülve a háború, az éhség a szegénység és a társadalmi igazságtalanságok elől. \"Ezek a fivéreink és nővéreink útjuk során túlságosan sokszor találkoznak a halállal, vagy legalábbis szembesülnek az elutasítással azok részéről, akik befogadhatnák, megsegíthetnék őket\" - mondta a katolikus egyházfő.

Bárhol is fáradozzanak a „találkozás kultúrájáért\", csakis az igazságosság és a kölcsönös tisztelet szavatolhatja a lakosság lelki és anyagi jólétét – hangsúlyozta húsvéti üzenetében Ferenc pápa.

A Szent Péter-bazilika körüli utcákon egyébként szigorú rendvédelmi szabályokat vezettek be, rendőrök és csendőrök védték a terepet. A biztonsági emberek mindenkit fémdetektorokkal vizsgáltak át, mielőtt beengedték volna a térre, ahol a hívők érkezésükkor csak a kordonok által határolt területen belül haladhattak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház