Templom a Gérában

„Egyházfõnk a derûlátók derûlátója, de régi pénzben számolva még 750 millió okunk van az aggodalomra – mosolyodik el Lázár Levente, a gyülekezet lelkipásztora. – Ahhoz képest viszont, hogy jó tíz évvel ezelõtt a kaliforniai testvérgyülekezetünk megígérte, hogy elõteremti a templomépítésre szükséges összeget, s ebbõl azóta is mindössze 1500 dollárt küldött, egészen jól állunk.\" A nagyjából elkészült templomot a hívek már rég a birtokukba vették. A hajóban a karzat kialakítása és a világítótestek beszerzése és felszerelése maradt hátra, de nem készültek még el a mellékhelyiségek sem, és a tanácsterem, illetve az iroda sincs befejezve. A lelkipásztor szerint így is csodával határos eredménynek tekinthetõ, amint a semmibõl kinõtte magát a templom. „Sokat segített az önkormányzat, a mûvelõdésügyi minisztérium, az RMDSZ meg az Illyés Közalapítvány, de a fõ érdem a híveké. Soha nem kellett közmunkát szerveznem, vagy a gyülekezet tagjait kérlelnem. Az emberek, kicsik is, nagyok is, jöttek maguktól. Meglátszott, hogy õk akartak maguknak templomot építeni, nem az egyház vezetõsége erõszakolta rájuk\" – dicséri híveit Lázár Levente.

A reményt adó ígéret

Bár a munkálatok elkezdése után a kaliforniai testvérgyülekezet egykori lelkésze elhunyt, és ezzel lényegében meghiúsult az az elképzelés, miszerint az amerikaiak állták volna a teljes építkezési költséget, Lázár szerint mégiscsak sokat lehet köszönni a tengerentúli testvéreknek. „A 90-es évek közepén, amikor az amerikaiak itt jártak, és megtudták, hogy akkoriban mintegy húszezer dollárnak megfelelõ összegért elkészülhet a templom, magukra vállalták a kiadásokat. Idõközben nemcsak a papjuk halt meg, de a költségek is látványosan, az eredeti számítás többszörösére nõttek. Én viszont azt az 1500 dollárt is megköszöntem, amivel támogattak, és elmondtam nekik, hogy ha akkor nem adnak a reménynek helyet, ma nem állna az Isten háza\" – véli a fiatal lelkész. Az anyagi nehézségek csak késleltetni tudták az építkezést; a csüggedés helyett a szovátaiak gyakran Pál apostol galátaiakhoz írott levelét idézték fel, miszerint „egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be Krisztusnak törvényét\".

Ahhoz, hogy a templom álljon, nemcsak a hívek közmunkájára, hanem önzetlen adományaira is szükség volt. A lelkész szerint a gyülekezeti tagok között olyan is akadt, aki letette az elektromos orgonára szánt 3000 lejt, de azt mondta, ha esetleg ennyi nem elég, szívesen felpótolja. Egy másik gyülekezeti tag a szent ünnepek elõtt dupla mûszakot vállalt, a befolyt pluszpénzt, szintén mintegy 3000 lejt a székek vásárlására adományozta. „Nemcsak a tehetõsebb emberek járultak a templom építéséhez és szépítéséhez, hanem a nehezebb sorsú családok is\" – méltatja a gyülekezet tagjait a pap.

Egymásra találó hívek

A hívek szerint az érdem mindenképpen kölcsönös. Fekete Árpád, a Marosi Unitárius Egyházkör felügyelõ gondnoka szerint „a tiszteletes úr az, aki nagyszerû prédikációival megfogta és összekovácsolta a gyülekezetet\". Amint a fél évszázaddal ezelõtt Szovátára került, nyugalmazott történelemtanár meséli, a város unitáriusai ma már el sem tudnak képzelni olyan istentiszteletet, melyet ne a hívek közös teázása és kávézása követne. A templom az a helyszín, amely a „tékozlókat\" is visszacsalta az unitárius valláshoz. „Amióta felépült, a hívek száma is nõtt. Most is emlékszem arra a korondi öreg nénire, aki elmondta, hogy õt unitáriusnak keresztelték, de a férje református lévén, õ is azt gyakorolta. Miután megözvegyült, megkérdezte, hogy visszatérhet-e hozzánk?\" – idézi fel egyik régi-új hívének a történetét Lázár Levente.

A szovátai unitárius közösség történetének kezdete a múlt század ötvenes éveire datálható. Az akkor még csak falunak számító településen elszórtan addig is éltek unitáriusok, de a közösségi öntudat a kommunizmus éveiben alakult ki. Az államosítást követõen, a jobb megélhetés reményében, nagyon sok nyikó-, nyárád- és kisküküllõmenti unitárius települt Szovátára. A kezdeti csekély lélekszám miatt õket Csókfalva szórványközösségeként jegyezték. A Szovátától mintegy húsz kilométerre fekvõ falu lelkésze, Gál Jenõ volt az elsõ pap, aki a nagyobb egyházi ünnepek alkalmából a bekecsalji településen is istentiszteletet tartott. A közeli falu lelkipásztora az elsõ szovátai keresztelési szertartást 1956-ban, a helyi református templomban végezte. Ez az a pillanat – tartják a szovátaiak –, amelytõl napról napra, évrõl évre épül és gyarapodik a közösség. Az elsõ keresztelési szertartást követõen nem volt olyan év, amelyben szaporulat ne lett volna, akár újabb keresztelések vagy betelepedések révén. A hetvenes évek végétõl az istentiszteletek rendszeressé váltak: elõbb havonta egyszer, majd a rendszerváltás után kétszer látogatott el Csókfalva lelkésze Szovátára. Lázár Levente ma már minden vasárnap szolgál az immár 175 hívet számláló, társegyházközségi státussal rendelkezõ fürdõvárosi gyülekezetben. Bár a református templom ajtaja mindig nyitva állt az unitárius gyülekezet tagjai elõtt, a nyolcvanas évek elején új, lelkesítõ gondolat merült fel az akkor már százat meghaladó hívek közösségében: gyûjtést szervezni egy saját imaterem megvásárlása érdekében. A vásár meghiúsult, de a gondolat maradt, majd tovább érlelõdött. Benedek Jakab lelkész és Gothárd Domokos gondnok idejében a templom építésének lehetõsége is felmerült. Végül a munkálatok 1999. november 4-én kezdõdtek el.