Soha nem késő a józanodás

Az addiktológus konzultáns szakvégzettségû szociális munkás segítséget nyújt a különbözõ problémával hozzá fordulóknak. A Tisztítótûzben Szenvedõ Lelkeket Segítõ Nõvérek rendjének tagja a szenvedélybetegek, közülük is elsõsorban az alkoholisták segítését szolgálja munkájával. Áldásos munkájához a hivatalos keretet a Gyulafehérvári Caritas Családsegítõ Szolgálata biztosítja. „A családban megtapasztaltam az alkoholfüggõség romboló hatását\" – idézi fel, s mint mondja: ezért is határozta el, hogy segít másokon.

Munkája egyéni és csoportos tanácsadásból áll, amelyen egyaránt részt vehetnek az alkoholfüggõk és hozzátartozóik. „Az alkoholbetegeknek nincs betegségtudatuk, és legtöbbször az alkohol okozta valamilyen más szövõdményes betegség vagy baleset miatt kerülnek orvoshoz\" – magyarázza Rita nõvér, de azt is elmondja, hogy az adott betegség kezelésén túlmenõen, nagyon ritkán foglalkoznak az orvosok a betegséget okozó alkoholizmussal, mert ezt nem tartják szakterületüknek. „Pedig az orvosi kezelésen túl, komoly személyes munka szükséges ahhoz, hogy az alkoholbeteg a gyógyulás útjára térjen, s azon meg is tudjon maradni\" – fûzi hozzá a nõvér. Nehéz a betegség felismerése is, hisz az alkoholfüggõségnek különbözõ formái vannak, és gyakran csak késõn ismerik fel, hogy gondjaikkal már nem képesek egyedül megbirkózni, és segítség szükséges.

Állítását Várszegi László immár „józan alkoholista\" is igazolja, aki az év elején csatlakozott a csoporthoz, miután részt vett egy kilenc hónapig tartó terápián a Református Mentõ Miszszió Maros megyei magyarózdi terápiás otthonában. „A társasági ivótól, a szintivón át a zugivóig az alkoholizmus minden fázisát átéltem\" – magyarázza Várszegi, akit a józanodás útjára egy epilepsziás rohamot követõ agymûtét, és a mellette álló közeli barátok térítették. „Nem akartam terápiára menni, a mûtét után egyre csak halogattam, noha a barátaim folyamatosan ösztönöztek\" – fejtegeti. Ám továbbra is fontos számára, hogy legyen egy csoport, ahová eljárhat, amelynek a támogatását, segítségét maga mellett tudhatja. „Az alkoholizmusból kigyógyulni nem lehet, csak felépülni. Ehhez pedig nagyon szükséges a csoport, illetve Rita személyre szóló tanácsadása, ez segít a problémáim megoldásához vezetõ úton\" – szögezi le Várszegi. Rita nõvér azt is hozzáfûzi, hogy soha nem késõ a gyógyulás, a józanodás útjára lépni, hiszen mindig van visszaút. „Nincs olyan lezüllött, elhagyatott személy, akin ne lehetne segíteni, csupán akarnia kell, és hinnie kell abban, hogy van számára visszaút\" – magyarázza a nõvér. Kiderül, hogy gyakoribb az az eset, hogy a hozzátartozók jönnek tanácsadásra, és ritkábban kérnek maguk a függõségben szenvedõk segítséget. „Szégyenlik a betegségüket, és próbálják titkolni. A családtagok pedig sok esetben csupa szeretetbõl, jó szándék által vezérelve tartják fenn az alkoholizmust, és rosszul mûködtetik a családon belüli kapcsolatokat\" – fejtegeti Rita nõvér, aki szerint a felépülés szinte lehetetlen külsõ segítség nélkül. A teljes felépülés pedig hosszas folyamat, hiszen a biológiai tisztulást – ami gyógyászati módszerekkel viszonylag könynyen elérhetõ – a hosszú távú gyógyulás érdekében kötelezõ módon egy szociális és lelki felépülésnek is követnie kell. Hiszen enélkül könnyen viszszakerülhet a beteg ugyanabba az ördögi körbe, amelybõl menekülni próbál. Országos szinten viszont kevés a képzett szakember, kismértékû az állami támogatás a szenvedélybetegségek gyógyítására, és nincs kiépült szociális háló. „Erdélyben a szenvedélybetegek segítése terén a Református Mentõ Misszió ért el szép eredményeket\" – ismeri el Rita nõvér, aki azt is hozzáfûzi, hogy több terápiás csoportra lenne szükség más településen is, ahol képzett szakember végezhetné a munkát.