2012. augusztus 03., 09:502012. augusztus 03., 09:50
Emlékeztetett, amikor 1999-ben az előző pápa, II. János Pál Romániába látogatott, a házigazdáknak azt az ígéretet tette, hogy a római katolikus egyház feje visszatér majd az országba. „A visszatérésre rövidesen sor kerül, egy olyan időpontban, amelyet a pápai látogatás előkészítésének és megvalósításának körülményeit figyelembe véve határozunk majd meg. Örülünk, hogy a meghívásainkat átadták, és hamarosan már Rómában tárgyalunk a Szentatya romániai látogatásáról” – idézi az Agerpres hírügynökség Andrei Marga külügyminisztert.
A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a pápai látogatás minden ország számára nagy megtiszteltetés, és „történelmi pillanat”, napjaink legnagyobb teológiai és kulturális személyiségéről lévén szó. Úgy vélte, XVI. Benedek látogatása büszkeséggel töltené el az ország lakosságát. Hozzátette, időközben a bukaresti római katolikus érsekség megpróbálja megoldani a „kényes kérdéseket”, ezek között említve a Cathedral Plaza építését, valamint a római katolikus egyház javainak visszaszolgáltatását.
Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a román kormány támogatja a hazai teológiai oktatás fejlesztését, és a hazai felsőoktatási intézmények több római egyetemmel is tervezik az együttműködést. A tárcavezető hangsúlyozta, Románia a Vatikánhoz hasonló nézeteket vall, ami a vallásszabadság, az emberi jogok és az élet tiszteletét, illetve a morális értékek védelmét illeti. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a Szentszék a romániai emigránsok nyugati társadalmakba való beilleszkedése mellett foglalt állást.
Constantin Stoica, a román pátriárkátus szóvivője szintén szerdán az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy még nem szögezték le a pápai látogatás dátumát. Elmondta, ennek kapcsán már 2010 óta folyik a párbeszéd a román ortodox és a római katolikus egyház között, amikor a görögkeleti egyház szinódusa beleegyezett az esemény megszervezésébe. Hozzátette, jelen pillanatig sem a pápai vizit időpontjáról, sem annak részleteiről nem állapodtak meg.
Mivel Románia zömében ortodox vallású ország a pápai látogatáshoz az államelnök és a római katolikus egyház meghívásán kívül a szinódus jóváhagyására is szükség van. Az ortodox egyház döntéshozó testülete 2010-ben egyezett bele a pápai vizitbe, akkor lehetséges időpontként és helyszínként az idei csíksomlyói búcsú merült fel. Daniel pátriárka akkor úgy nyilatkozott: a meghívást hálaadásnak szánják, amiért a római katolikus egyház támogatást nyújt az Olaszországban élő románoknak azzal, hogy a többségben ortodox vallású kivándorlók a katolikus templomokban tarthatják szertartásaikat.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.