Boldog érzés az ember számára, amikor tudja, hogy Isten levette válláról a terhet, hívta fel a figyelmet Anderco Ottó helyi plébános a Rónaszéken az elmúlt szombaton tartott szabadtéri keresztúti ájtatosságon.
2016. március 19., 12:052016. március 19., 12:05
Az eseményen mintegy 250 – román és magyar nemzetiségű – hívő vett rész, adta hírül a szatmári római katolikus püspökség sajtószolgálata. A máramarosszigeti esperesi kerület szervezte alkalomra Szatmárnémetiből, Borsabányáról, Szinérváraljáról, Aknasugatagról, Máramarosszigetről, Nagybányáról, Felsővisóról és Lajosvölgyéről is érkeztek hívek. Gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősek, plébánosaik kíséretében indultak el a borsabányai római katolikus templomtól kereszttel a Kálvária-kápolna felé.
A rózsafüzért két nyelven imádkozva értek el a stációkhoz, amelyeknél meg-megállva Krisztus szenvedéséről és a ma emberének viszonyulásáról elmélkedtek – felváltva magyar és román nyelven hangzottak el az imák, gondolatok. A keresztúti ájtatosság végén, felérve a Kálvária-kápolnához elimádkozták a búcsúnyeréshez szükséges imákat. Reszler Mihály máramarosi főesperes arra kérte a jelenlévőket, legyenek Krisztus mellett ma, amikor az emberek megváltásáért újra feláldozni készül magát.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
szóljon hozzá!