A 150 éve született gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspökre emlékeztek szombaton, október 18-án a gyulafehérvári teológiai líceum diákjai és a Seminarium Incarnatae Sapientiae papnövendékei.
2014. október 24., 12:452014. október 24., 12:45
A Hittudományi Főiskolán tartott megemlékezésen Marton József dékán bemutatta a volt püspök életét, majd Hendre Biró Doina, a Batthyaneum könyvtár és múzeum vezetője mondott beszédet.
Gróf Majláth Gusztáv Károly 1864. szeptember 24-én született Strassburgban, Budapesten és Bécsben előbb jogot, majd teológiát tanult. 1887. október 6-án Esztergomban szentelték pappá, 1894-től Komáromban volt plébános. 1897-ben erdélyi segédpüspökké nevezték ki Lönhart Ferenc mellé, majd ugyanebben az évben püspök lett.
Nagy figyelmet szentelt az oktatásnak és nevelésnek, magánvagyonából és papi jövedelméből tanulmányi segélyeket osztott, az iskolákat és ifjúsági lapok megjelenését támogatta. 1919-ben mozgási szabadságát korlátozták: megtiltották, hogy lakását elhagyja, és látogatókat fogadjon. 1925-ben a kisebbségi egyezmény állandó megsértése miatt panasszal fordult a nemzetek szövetségéhez.
Amikor Románia diplomáciai kapcsolatba lépett a Szentszékkel, a román kormány olyan követeléseket fogalmazott meg, melyek hátrányosan érintették volna az erdélyi magyar hívőket. Ezért Majláth Glattfelder Gyula csanádi püspökkel és Raymund Netzhammer bukaresti érsekkel együtt tiltakozott a tervezett intézkedés ellen. 1935-től haláláig Budapesten ápolták, 1936-ban lemondott hivataláról. A Regnum Marianum templomban temették el, majd földi maradványait az Egyetemi templomba vitték át.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
szóljon hozzá!