Az önkéntes szeretetszolgálatra vállalkozók gyűltek össze a Caritas meghívására
Fotó: Krónika
A Szentegyháza melletti Szelterszfürdőn szervezett felkészítő tábort a plébániák mellett működő szeretetszolgálatok önkénteseinek július 10. és 16. között a gyulafehérvári Caritas és magyarországi testvérszervezete, a Katolikus Karitász.
2006. július 21., 00:002006. július 21., 00:00
A 120 résztvevő a gyulafehérvári főegyházmegye területéről, negyven helységből érkezett. Krízis- vagy katasztrófahelyzetbe kerültek megsegítése állt a képzés középpontjában, de a pihenésre, szórakozásra, lelki feltöltődésre is jutott idő. A 2000-ben zárult gyulafehérvári főegyházmegyei zsinat a II. vatikáni zsinat tanításának szellemében készített látleletet az erdélyi valóságról és az egyházmegyéről. Az itt megfogalmazott javaslatok és rendeletek hatására szökött szárba a plébániák mellett működő közösségépítés, lett informális intézménnyé az önkéntes szeretetszolgálatot végzők munkája. Számukra először 2003-ban, szintén Szelterszfürdőn szerveztek képzést, az idei már a harmadik a sorban. „A tábor a krisztusi tanítást valóra váltó, a hitüket cselekedetükkel megvalló önkéntesek munkáját segíti – mondta el a táborról Molnár Melinda, a székelyudvarhelyi főesperesség sajtóosztályának vezetője. – Megosztva tapasztalataikat a hasonló értékrendet valló emberekkel maguk is megerősödnek, és a munkájuk hatékonysága is sokszorozódik. A tavalyi árvizek az önkéntesek lelkében is nyomot hagytak, ezt segít feldolgozni a tábor.” A felkészítőkön azt is megbeszélték, milyen lelki és egyéb problémákkal szembesültek az emberek árvíz idején. A gyakorlati napon „Vizesfalván” gyakoroltak. Olyan kérdések merültek fel, mint például mit vigyen magával egy önkéntes, mit mondhat segítségképpen, hogyan szólaljon meg. Szó esett arról, hogyan kell eredményesen gyűjtést szervezni, sőt még a hídépítést is kipróbálták. A táborban többnyire katolikusok vettek részt, de más felekezetűek is bekapcsolódtak a programokba. „Keresztényként nem tehetjük meg, hogy elmegyünk a szükséget szenvedők mellett. Nem az intézményes egyháznak, hanem az embernek kell figyelnie embertársaira” – fogalmazta meg az önkéntes munka indíttatását egy táborozó.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
szóljon hozzá!