Az erdélyi katolikus rítusokról tartottak előadást Marosvásárhelyen

A különböző erdélyi katolikus rítusok autonómiájáról esett szó azon a találkozón, amelyet a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület szervezett szerdán a helyi Deus Providebit Házban a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ezeréves fennállásának alkalmából. A rendezvényen Tamási Zsolt történész Erdélyi katolikus rítusok autonómiája 1848-ban. Örmények kényszerpályán címmel tartott előadást.

A több mint egyórás, rendkívül jól dokumentált előadás során Tamási abból indult ki, hogy az 1848–49-es szabadságharc és forradalom ideje alatt a katolicizmus három rítusban volt jelen Erdélyben, hiszen a római katolikus mellett megtaláljuk a román görög katolikus és az örmény egyházat. A történész megállapította: annak idején a katolikus örmény–magyarok és a római katolikus magyarok a forradalom támogatói lettek, míg a görög katolikus románság az ellenforradalom szolgálatába sodródott. Ebben igen fontos szerepe volt mind Bécsnek, mind a Vatikánnak.

Erdélyben a római katolikus klérus már a forradalom kezdetén a magyar nemzeti érzelmeknek adott teret és hangot, állapította meg a történész. Antidinasztikus propagandát fejtett ki, viszont amikor elkezdődtek az őszi ellenforradalmi események, a szabadságharc szolgálatába állt. Ez a magatartás az örmény katolikus klérust is ugyanúgy jellemezte, viszont a görög katolikus egyház álláspontja egészen másként alakult, annak ellenére, hogy mindkét rítus Bécs támogatásával, nagyjából egy időben jött létre.

Tamási rámutatott, hogy az erdélyi örmények ősei Moldvában még nem voltak annyira összetartók. Mivel Erdélybe jövetelükkor ismerték a román nyelvet, kezdetben idegenekként kezelték őket és ez gátolta előrehaladásukat, szabad fejlődésüket. Az örmény városok alapításának a lehetősége a vallási unió feltétele volt abban a formában, ahogy azt IV. Jenő pápa Exsultate Deo enciklikája biztosította: az örmény népesség katolikussá válása által. Nehézséget jelentett kezdetben, hogy az erdélyi katolikus papok nem beszéltek örményül, az örmény lakosság viszont nem tudott latinul.

Ezért olyan térítőkre volt szükség, akik románul és örményül is beszéltek. A katolizálási folyamatban oroszlánrésze volt Oxendius Verzirescunak (Verzár Oxendius), aki 30 ezer örményt katolizált annak fejében, hogy anyagi és más természetű előnyöket ígért nekik, beleértve a városalapítási jogot is. Oxendius volt az erdélyi örmény püspökség első és utolsó püspöke. A történelmi és vallástörténeti fordulatok eredményeképpen néhány évig, 1697–1712 között az erdélyi római katolikus egyházat is ő vezette.

Az adott kort számtalan más szempontból is elemezve Tamási Zsolt megállapította: az 1848–49-es események idején a görög katolikus románságnak a nemzeti öntudata megerősödött, sikerült megfogalmazniuk és támogatást szerezniük ahhoz, hogy egyházuk önállósodjon, és létrejöjjön a görög katolikus érsekség. Ezzel szemben az örménység a korábbi asszimilációs törekvések és az erdélyi püspökök rájuk irányuló joghatóság-kiterjesztésének eredményeként – a kulturális autonómiát leszámítva – a teljes integrálódás mellett döntött, s a későbbiekben sem tagadta meg 1848 örökségét.