Áradjon belőlünk az ünnep után is a feltámadás világossága

Jutalmul ezért megengedték neki, hogy a hálaadó körmenet alkalmával a Szentsírnál elsőnek gyújthatta meg lámpáját. Túláradó örömében megfogadta, hogy a szent tüzet sértetlenül viszi haza Firenzébe, a főoltár gyertyáit azzal gyújtja meg, lámpáját pedig a Szent Szűznek ajánlja fel. Ezer akadály gördült a terv megvalósítása elé, de fogadását egy pillanatra sem tévesztette szem elől. Ha rablók támadták meg, hajlandó volt mindent rendelkezésükre bocsátani, csak a szent tüzet ne oltsák ki. Álmából nemegyszer riasztotta fel az a gondolat, hogy a szent tűz kialudt, és felébredve mindannyiszor boldog volt, hogy azt lobogni látta. Nem gondolt ő a nappali hőséggel és az éjszaka hűvösségével. Nem törődött mással, csak a szent tűzzel, s a látszólag lehetetlen megvalósult.
A vitéz elvitte a szent tüzet Krisztus sírjától Firenzéig. A főoltár gyertyáit és a templom lámpáit meggyújtotta. S amint új világosság gyúlt a firenzei templomban, új világosság és kovász lett családjában is. Mert a megfeszített figyelem, mely a szent tűz ébrentartásához egész úton szükséges volt, őt egészen átalakította, és a durva, szenvedélyes, hívő lelke dacára is ingerlékeny katona szentként érkezett haza, és új világossága lett családjának, egész környezetének.
Az egész nagyböjti előkészületnek és a húsvétnak célja a megújulás: új világosság, új melegség és új tűz.
Amikor húsvét napján Krisztus sírjától búcsút veszünk, legyen rá gondunk, hogy a feltámadás ünnepi körmenetében feléledt hitünk ép maradjon, a következő napok egyhangúságai miatt rajta sérelem ne essék, sőt Bouillon Gottfried katonájához hasonlóan általunk terjedjen a Lumen Christi. Lássék meg viselkedésünkön Krisztusnak a Szentsírból kiáradt világossága. Az a világosság, amely az életben a hit erejével eligazít, és mindazt eleven valóságnak és szent igazságnak bizonyítja, aminek leghitelesebb pecsétje a feltámadás. Az a melegség, amelyet a természetfeletti remény jelent, hogy a hit szerint való élet nekünk is jogot ad a dicsőségben való feltámadásra, ami után minden szenvedésért kárpótlást nyerünk.
A mózesi világban a tespedő és megújuló lelkületnek a régi, illetve az új kovász volt a szimbóluma, éppen ezért az ószövetségi törvény tiltotta, hogy a háztartásban a régi kovász a húsvétot túlélje. S mikor most húsvétkor az apostol ugyanezt a szimbólumot használva a régi kovász helyett az új tészta használatát köti lelkünkre, azt akarja, hogy gondolkozásunk, tervezgetésünk, cselekvésmódunk, mindennapi életünk a Krisztus-világosság fényében megújult hit-remény-szeretet jegyében tündököljön.
Néhány éve Felkai Ferenc Pilátus című színművét közvetítette a Magyar Rádió nagypénteken. Ebben arról esik szó, hogy a helytartónak egy Ellen nevű zsidó leány volt a szolgálatában, aki titokban már keresztény volt Pilátus tudta nélkül. Ellen a piacra ment bevásárolni, és éppen akkor vitték Krisztust a Golgota felé a durva római katonák. Szemtanúja volt, amint ütötték, verték, gúnyolták és töviskoszorút vertek a fejére. Megsajnálta, vásárlás helyett hazaszaladt, és egyenesen Pilátus tróntermébe nyitott, könyörögve Krisztus életéért. Pilátus közömbös arccal így szólt hozzá: „Nagyon sajnállak, hogy ennyire együttérzel Krisztussal, de mit tudod te, hogy mi az igazság! Az igaz embereknek mindig ez volt a sorsuk a történelemben, hogy a tömeg ellenük fordult s csak a haláluk után értékelték őket.” És nem tett semmit.
Ellen pedig erre kifutott a trónteremből, és Krisztus nyomába szegődött. Õ volt az a Veronika (ez volt a kereszteléskor felvett keresztény neve), aki kendőjével megtörölte Krisztus véres arcát, melyet ma is őriz a kereszténység, mint értékes ereklyét.
Testvéreim, legyünk Veronika-lelkek, hiszen ebből fog születni egy új, boldogabb korszak! A mi feltámadásunk is! Ezt kívánom szívből minden testvéremnek s ezért imádkozom húsvét ünnepén. Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök