Advent: Jelképek az eljövetel ünnepén

Harangzúgás és szigorú böjt

A keresztények kezdetben csak egyetlen adventi vasárnapot ünnepeltek. A 7. században Nagy Szent Gergely pápa rendelte el, hogy négy vasárnapot ünnepeljenek, míg az adventi idõszakot 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezõvé az egész egyházban. Ilyenkor a visszafogottság, a várakozó komolyság jeleként az oltár díszítetlen marad, az orgona legfeljebb az éneket kíséri. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, az emberek szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére jártak, amit Szûz Máriának ajánlottak. Advent jelképe az adventi koszorú, amelyen a 19. században még 24 gyertya állt. Ezek közül minden hétköznap egy fehéret, vasárnaponként egy pirosat gyújtottak meg, ez után adventi dalokat énekeltek, és bibliai idézeteket olvastak fel. A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön.

Népi hagyomány: méz, cukor, harangkötél

Ehhez az idõszakhoz is több népi hagyomány kapcsolódik: az eladósorban levõ lány a hajnali misére való elsõ harangozáskor a harang kötelébõl három darabot tépett, amelyeket a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérõje legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltõ boszorkányok ne ronthassanak a házakban, ólakban. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, és így férjet „édesgessenek\" maguknak. Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, amelyet vízbe állítottak, s ha kizöldült, azt jelentette, hogy a következõ évben megkérik a lány kezét. December 13-án, Luca napján a lányok 13 egyforma papírdarabra 13 fiúnevet írtak, s minden nap tûzbe dobtak egyet. Karácsonykor a megmaradt papírt kibontva „fény derült\" arra, ki lesz a férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre felállva a karácsonyi misén meg lehetett látni a boszorkányokat. Disznóölõ Szent András napjától kezdõdtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek.

Varázskör, fakarika, fenyõkoszorú

Még az õsi idõkbõl származik a varázskör gondolata. Koszorút fontak az emberek szalmából, fûzfavesszõbõl vagy zöld fenyõágakból, és vörös meg aranyszínû szalagokkal díszítették.

A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany a fényé. A koszorú vagy a kör az örökkévalóság jelképe volt, és a varázserõé is, amely nem törik meg, nem múlik el. Azt tartották, hogy az ilyen szent koszorúkkal minden gonosz szellemet távol lehet tartani a háztól.

Ez az õsi varázslat idõvel feledésbe merült, s csak 1838-ban újította fel Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész, az elsõ gyermekotthon alapítója Hamburgban. A ház egyik termébe hatalmas facsillárt készített, és minden istentiszteleten – adventben naponta tartotta – újabb gyertyát tûzött a csillárkoszorúba. Az ötlet gyorsan követõkre talált más gyermekotthonokban is. Évrõl évre szebben és szebben díszítették fel ezeket a koszorúkat, míg 1860-ban egy berlini gyermekotthonban a fakarikát fonott fenyõkoszorúval helyettesítették, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tûztek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. Így végül elég kicsi lett a koszorú ahhoz, hogy a családi házakban is helyet kapjon, és hirdethesse a közeledõ karácsony örömét. Magyarországon az adventi koszorú csak a második világháború után terjedt el igazán.

Marcipánnapok

Az adventi naptár azt az utat jelképezte, amely elvezeti a karácsonyhoz a felnõtteket és a gyermekeket. Az elsõ nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben, minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolatot talált az olvasó. Vallásos tartalma azonban egyre inkább elhalványult – az ipar és a kereskedelem egyszerû decemberi naptárrá változtatta, amelynek napjait és lapjait csokoládé vagy marcipán édesíti.