Igencsak előre szaladt a PNL, amikor bedobta a nyilvánosság elé, hogy a párt korábbi elnökét, Klaus Iohannis jelenlegi államfőt szeretné az Európai Unió Tanácsának élén látni a mandátuma novemberi lejárta előtt leköszönő Charles Michel helyett.
Egyelőre „tapogatózás” zajlik annak ügyében, hogy idén júliustól Klaus Iohannis jelenlegi román államfőt válasszák meg az EU Tanácsának elnöki tisztségébe a távozó Charles Michel helyére. Marcel Ciolacu kormányfő szerint Iohannisnak jó esélyei vannak.
Saját „nagyágyúját”, Klaus Iohannis államfőt dobná be a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) az Európai Unió Tanácsának leköszönni szándékozó elnöke, Charles Michel helyett, hogy ezzel kiüsse Orbán Viktort a nyeregből.
Miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) első helye nincs veszélyben, növelni sem tudta előnyét, a szélsőséges pártok pedig továbbra is jelentős támogatottságot élveznek – derült ki egy friss felmérésből.
„Pandora szelencéjének” kinyitását jelentené egy volt amerikai elnököt hivatali ideje alatt hozott intézkedések miatt bűnvádi eljárás alá vonni – érveltek kedden Donald Trump ügyvédei a washingtoni szövetségi fellebbezési bíróságon.
Már-már hisztériába hajló pánikrekaciók születtek a jórészt balliberális kommentátorok részéről, miután fölmerült a lehetősége, hogy az idei év második felében ideiglenesen Orbán Viktor magyar miniszterelnök töltheti be az EU Tanácsának elnöki tisztségét.
Bár a 2023-as évet teljes joggal nevezhetjük bizonytalansággal és problémákkal terhesnek, az előttünk álló 2024-es esztendőhöz képest kis túlzással akár magának a mennyei nyugalom időszakának is tűnhet majd.
Orbán Viktor kedvelt modellnek számít Romániában, mert felfedi a nacionalizmusát Brüsszelben. A románok jelentős része arra vágyik, hogy az ő politikusa is hasonló határozottsággal képviselje hazája érdekeit – írja a Deutsche Welle publicistája.
Donald Trump fellebbezést nyújtott be szerdán az őt a választási indulásból kizáró, Colorado állam legfelsőbb bírósága által hozott döntés ellen a szövetségi Legfelsőbb Bíróságon, amely az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma.
Alig kezdődött el a 2024-es választási szuperév, de a bukaresti kormánykoalíciót alkotó két párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) máris egymás torkának esett.
Fiatalok vonultak Belgrád belvárosának utcáira pénteken délben, hogy ellehetetlenítsék a forgalmat, tiltakozásul a december 17-i előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon szerintük elkövetett csalások ellen.
Kizárta Donald Trumpot az elnökválasztási indulásból Maine állam közigazgatásának demokrata párti vezetője a helyi idő szerint csütörtök este megjelent döntésével.
Marcel Ciolacu miniszterelnök azt mondja, egyelőre nem gondolt arra, hogy jelöltesse magát az államelnök-választásokon.
Legkevesebb 35 tiltakozót előállított a rendőrség a vasárnapi belgrádi tüntetés után, amelyet a baloldali ellenzék szervezett, mert úgy véli, a december 17-i választáson szavazatlopás és számos csalás történt. A tömegoszlatás közben két rendőr megsérült.
Biztos kudarc lesz a vége a szerdán elfogadott új migrációs brüsszeli paktumnak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Nem támogatja feltétel nélkül a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) arra vonatkozó javaslatát, hogy vonják össze a jövő évi önkormányzati választást az államfőválasztással.
Nem szerepelhet a republikánus előválasztás coloradói indulói között Donald Trump volt amerikai elnök – erről döntött Colorado állam legfelsőbb bírósága kedden.
Továbbra sem tett le a Nemzeti Liberális Párt (PNL) arról, hogy esélyei növelése érdekében összevonjon egyes, jövő évben esedékes választásokat: a párt azt szeretné, ha az önkormányzati választásokat összekapcsolnák az elnökválasztás első fordulójával.