Fotó: Haáz Vince
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata párt (PSD) közötti szövetség a jövő évi választások után megszűnik – jelentette ki Nicolae Ciucă, a PNL elnöke, volt miniszterelnök.
2023. december 13., 09:132023. december 13., 09:13
A politikus kedden este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva leszögezte: bár 2024-ben is együtt fognak kormányozni, semmilyen körülmények között nem lesz közös jelöltállítás a szociáldemokratákkal az európai parlamenti, helyhatósági, parlamenti vagy elnökválasztásokon.
A műsor formátumának megfelelően Ciucă a Jobboldal Ereje vezetőjétől, Ludovic Orbantól kapott arra vonatkozó kérdést, hogy mikor szakítja meg a PSD-vel kötött kormányszövetséget?.
Ciucă azt válaszolta, hogy
„Akkor majd meglátjuk, milyen eredményt hoznak a választások, és az eredmények alapján döntünk arról, hogy milyen koalíciót kötünk a jövőben” – tette hozzá Ciucă, hangsúlyozva, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint „egyértelmű, hogy a PNL-nek fel kell vállalnia egy új kormánykoalíció megalakítását”.
Ciucă biztosítékot adott arra, hogy
„Az európai parlamenti választások után a PNL továbbra is egyedül fog indulni. A magunk részéről ez azt jelenti, hogy felvállaltuk ezt a stratégiát, egy minden választási szakaszra kiterjedő kampánytervet. Egyedül indulunk a helyhatósági választásokon, az általános választásokon és az elnökválasztáson. Nincs olyan hipotézis, hogy a PSD-vel együtt indulnánk” – hangoztatta Ciucă.
Egyébként Marcel Ciolacu kormányfő, PSD-elnök kérdésére azt válaszolta: nem bánja, hogy két éve koalícióra lépett a szociáldemokratákkal.
A politikus azt is leszögezte, hogy
„Nem vettük számításba a szélsőséges pártokkal való együttműködést. A PNL jobbközép párt, és bármelyik párttal koalícióra léphetünk, amelyik nem tartozik a szélsőségek közé” – mondta a PNL vezetője.
Előző este ugyancsak a Digi 24-nek nyilatkozva Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke is leszögezte, hogy pártja nem lép koalícióra az AUR-ral.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
szóljon hozzá!