Székelyek nem léteznek és Székelyföld sem – állította hétfőn közreadott közleményében Răzvan Rotaru, a bukaresti kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) Botoșani megyei képviselője.
A 90-es évek legnagyobb magyar diszkóslágereiből összeállított, Retropoly című musicalt mutatják be november 14–18. között Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen.
A hatályos élelmiszer-biztonsági előírások miatt a Székelyföldre látogató turisták ritkán találkozhatnak a hagyományos helyi ízekkel, pedig az idegenforgalomnak jót tenne, ha a vendéglátók helyi alapanyagokból előállított menüsorral várhatnák a látogatókat.
A kocka most már végképp el van vetve Katalóniában, miután a barcelonai parlament kihirdette a tartomány függetlenségét.
Az önrendelkezési jogok bővítését ellenző európai államok ijedezhetnek vagy fenyegetőzhetnek, de akkor is kötelesek tudomást venni a területükön élő nép- vagy lakossági csoportok követeléseiről – véli interjúnkban Izsák Balázs, aki harmadik alkalommal is elnyerte a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségét.
A viharos széllel és esővel dacolva tüntettek vasárnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására a térség területi autonómiájáért.
Harangot szenteltek, fákat ültettek, játszóteret, és sportpályát avattak vasárnap a reformáció 500. évfordulója alkalmából a Kovászna megyei Barátoson.
Romániai magyar politikusok szerint nem lehet egy lapon emlegetni a katalánok függetlenségi, valamint az erdélyi, székelyföldi magyarok autonómiatörekvéseit. A katalóniai népszavazás kapcsán számos bukaresti véleményformáló azzal riogat, hogy a Székelyföld autonómiája a függetlenség „előszobája” lenne.
Bünteti Hargita megyét a környezetvédelmi minisztérium azzal, hogy egyetlen medve kilövését sem engedélyezte – véli Borboly Csaba megyei tanácselnök. Kovászna megyében valamivel jobb a helyzet: ott hat nagyvadat lehet ártalmatlanítani, de ez is vajmi kevésnek tűnik.
A Székelyföldön hiába várják, Neamţ megyében viszont a környezetvédelmi minisztérium már kibocsátotta az első engedélyt egy veszélyes medve kilövésére.
A gazdaság és a kormányzás jövője egyaránt az innovációtól és a digitalizációtól függ, ez Székelyföld megmaradásának és fejlődésének alapja – állapították meg az 5. Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia előadói.
Adománygyűjtési akcióba kezdett a Hargita megyei önkormányzat a medvetámadások áldozatainak megsegítésére, más megyékben élő emberek támogatására is számítanak.
Az erdélyi magyar politikában vannak ellenségei az önrendelkezés gondolatának, velük biztosan nem lehet közös platformra kerülni – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szőcs Géza magyarországi kormánybiztos, erdélyi származású költő.
Ismét fellépett a román feliratozás védelme érdekében Mircea Diacon háromszéki főfogyasztóvédő: az általa vezetett hatóság több ezer lej értékben rótt ki bírságokat szeptember folyamán.
A III. Székelyföldi Fotóbiennále nyerteseit szombaton a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban díjazták, a zsűri által kiválogatott munkákból az Erdélyi Művészeti Központban nyílt kiállítás.
Rekord burgonyatermés volt idén Hargita megyében. A termelők az elmúlt 27 év legjobb termését gyűjthették be, átlagosan 26,3 tonna burgonyát hektáronként, azonban nagyon alacsony a felvásárlási ár – mondta az Agerpres hírügynökségnek Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
Vasárnaptól jövő péntekig ismét székelyföldi településeken végeznek szűrővizsgálatokat, vizsgálatokat és gyógykezeléseket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.
Szorosabbra fűzné Székelyföld és a Moldovai Köztársaságon belül területi autonómiával rendelkező Gagauzia kapcsolatait a Magyar Polgári Párt (MPP). Erről Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei parlamenti képviselője beszélt.