Több mint ezer euróval nő idén Románia egy főre eső adóssága – ilyen mértékű növekedést az elmúlt öt évben összesen mértek. Brüsszel figyelmeztet: Románia lesz az egyetlen tagállam, amelyik nem tudja majd kordában tartani az államadósságot 2021-ben.
Ismét 1300 közelébe emelkedett az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk megközelítette a 90 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 3721 elhalálozást jegyeztek, 40-nel többet, mint egy nappal korábban – közölte szerdai jelentésében a strat&
Júliusban csaknem 45 százalékkal, 2,436 millióra csökkent a vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.
Ismét ezer fölé emelkedett az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 88 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3681 elhalálozást jegyeztek, 60-nal többet, mint egy nappal korábban – közölte keddi jelentésében a stratégiai kommunik&
A „száraz” adatokat tekintve csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 87 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3621 elhalálozást jegyeztek, 43-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte hétfői jelentésében a str
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk megközelítette a 87 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 3578 elhalálozást jegyeztek, 39-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnapi jelentésében a stratégiai kommuniká
Enyhén nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk megközelítette a 86 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 3539 elhalálozást jegyeztek, 32-vel többet, mint egy nappal korábban – közölte szombati jelentésében a stratégiai kommunikáci
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 84 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 3507 elhalálozást jegyeztek, 48-cal többet, mint egy nappal korábban – közölte pénteki jelentésében a stratégiai kommunikációs t&
Rekordmértékben növekedett az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 83 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 3459 elhalálozást jegyeztek, 38-cal többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtöki jelentésében a strat&am
A román gazdaság a második negyedévben 10,5 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz mérten, a gazdasági miniszter viszont „relatíve derűlátó”. Azt mondja, a gazdaság az év végéig magához tér.
Ismét nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 81 600-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3421 elhalálozást jegyeztek, 54-gyel többet, mint egy nappal korábban – közölte szerdai jelentésében a stratégiai kommunikációs tö
Ismét meghaladta az ezret az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 80 300-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3367 elhalálozást jegyeztek, 58-cal többet, mint egy nappal korábban – közölte keddi jelentésében a stratégiai kommunikáci&
Csupán a kevés elvégzett tesztnek köszönhetően csökkent valamelyest az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 79 300-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3309 elhalálozást jegyeztek, 37-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte h&am
Európai uniós viszonylatban Romániában a legolcsóbb a kenyér, az EU-átlag csaknem feléért vásárolhatjuk mindennapi kenyerünket – derül ki az Eurostat által hétfőn nyilvánosságra hozott, a 2019-es évre vonatkozó adatsorokból.
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, az új esetekkel összlétszámuk meghaladta a 78 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3272 elhalálozást jegyeztek, 39-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnapi jelentésében a stratégiai kommunikációs t&
Enyhén csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 77 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 3233 elhalálozást jegyeztek, 37-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte szombati jelentésében a stratégiai kommunikációs törzs.
Kis mértékben emelkedett az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 76 000-et. Ugyanakkor az ország területén eddig 3196 elhalálozást jegyeztek, 42-vel többet, mint egy nappal korábban.
Enyhén csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 75 000-et. Ugyanakkor az ország területén eddig 3154 elhalálozást jegyeztek, 48-cal többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtöki jelentésében a stratégiai kommunik&a