Bár naptárilag a tavasz megérkezett már, a meteorológusok kissé lehűtik a kedélyeket, szerintük nagy mértékben lehűl az idő, havazás és mínusz 8 Celsius-fokos hideg is várható ezen a héten.
Továbbra sem kecsegteti a siker lehetőségével a teljes körű schengeni tagságra vonatkozó román törekvéseket az osztrák kormány.
A Victor Ponta volt szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök által alapított Pro Románia párt vezetősége politikai vagy választási szövetségről tárgyal a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) a helyi és az európai parlamenti választásokra.
A farkasok védettségi szintjének csökkentésére irányuló brüsszeli javaslat elutasítását kéri a Natura 2000 Szövetség a bukaresti környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztériumtól – közölte hétfőn a civil összefogás egyik tagszervezete, a WWF Románia.
Nem tisztességes, hogy Románia továbbra sem teljes jogú tagja a schengeni térségnek, mert az ország kész együttműködni az uniós határok védelmében és az illegális migráció elleni küzdelemben – jelentette ki a belügyminiszter.
A román Laura Codruța Kövesi által vezetett Európai Ügyészség (EPPO) a hivatalos jelentés szerint 2023-ban 215, európai uniós forrásokkal kapcsolatos csalással kapcsolatos büntetőeljárást indított Romániában.
Jóváhagyta pénteken az Európai Bizottság, hogy a román állam összesen 164 millió euróval (815,5 millió lejjel) támogassa az ukrajnai háború miatt hátrányos helyzetbe kerülő mezőgazdasági termelőket – derül ki az uniós testület közleményéből.
Egyre többen esnek internetes csalások áldozatául, a közelmúltban két Fehér megyei nőt is megkárosítottak csalók. A rendőrség óvatosságra inti a lakosságot, mint közölte, nagyon nehéz tetten érni ezeket a csalókat.
Dél-Koreából vásárolhat Románia több százmillió dollár értékben önjáró lövegeket – derült ki a napokban.
Várhatóan szeptember második felében választhatnak elnököt a román állampolgárok – derült ki a bukaresti kormánykoalíció pártjainak kedd esti egyeztetése után.
Romlik elemzőknek a román gazdaságba vetett bizalma: a CFA Románia makrogazdasági bizalmi indexe januárban látványosan zsugorodott.
Ha megőrzi a politikai és gazdasági stabilitását, Románia a következő 4-5 évben Euróba egyik legnagyobb gazdasági hatalmává válhat – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu.
Továbbra is hiába reménykedik Románia és Bulgária, hogy záros határidőn belül megvalósulhat a schengeni tagság – derült ki Gerhard Karner osztrák belügyminiszter legutóbbi nyilatkozatából.
Módosításokkal elfogadta hétfőn a bukaresti szenátus jogi bizottsága az államelnök-választás előre hozását lehetővé tevő, az RMDSZ által előterjesztett törvénytervezetet. Később a felsőház plénuma is megszavazta a javaslatot.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter gyors eredményeket akar a Vlad Pascu büntetőperének tárgyalását vezető bíró elleni vizsgálatban.
Meghaladta a 60 százalékot a magyar állampolgársággal rendelkező felnőtt korú romániai magyarok aránya – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Kiadott Románia az Egyesült Államoknak egy román férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy olyan műveletet irányított, amely az ügyészség szerint több mint 5,2 millió dollárnyi jogosulatlan munkanélküli segély kifizetéséhez vezetett.
A mezőgazdasági termékek ára 2023 decemberében 13,36 százalékkal csökkent 2022 decemberéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adataiból.