Románia kormányának megvan a terve, hogy év végéig megvalósuljon az ország teljes schengeni csatlakozása, de ehhez a nemzeti érdeket kell a politikai érdekek elé helyezni – mondta Marcel Ciolacu román kormányfő pénteken Temesváron.
Nem hárul többletkötelezettség az utasokra vasárnaptól, amikor Románia részlegesen csatlakozik a schengeni térséghez – jelentette ki csütörtökön Bogdan Despescu.
Románia repülőterein jövő héttől megszűnik a határellenőrzés a schengeni térség más országaiba utazó vagy azokból érkező utasok számára, de a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Tavaly 17 százalékkal, 24,536 millióra nőtt a romániai repterek utasforgalma – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mégsem bonyolítják túl a romániai hatóságok a kiskorúak külföldre utazásának feltételeit az országnak a schengeni légtéréhez történő március 31-ei csatlakozása után, „utasbarátabbá” tették a korábban bejelentett intézkedéseket.
Úgy tűnik, hamarosan újra megtelik élettel a nagyváradi nemzetközi repülőtér, amely manapság újfent csak nevében nemzetközi.
Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy idén további két, összesen mintegy 30 millió euró értékű beruházás is megvalósul uniós forrásokból a marosvásárhelyi repülőtéren.
Június 18-tól a Wizz Air új és régóta várt célállomást indít a brassói nemzetközi repülőtérről: Budapestet – jelentette be szerdai Facebook-bejegyzésében a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér.
Négy erdélyi reptér utasszám-növekedést jegyzett 2023-ban a korábbi évhez képest, négy légikikötőben pedig kevesebben fordultak meg tavaly. Ezzel együtt szinte mindenhol fejlesztések zajlanak, amelyektől nagyobb forgalmat várnak.
Személyautóra zuhant egy kisrepülőgép a belgiumi Spa város repülőterének közelében, két ember, a sportrepülőgép pilótája és utasa meghalt – jelentette az RTL Info című belga kereskedelmi televízió helyszíni tudósításában vasárnap.
Tavaly közel 25 millió utas fordult meg a romániai repülőtereken, 17 százalékkal több, mint 2022-ben – tájékoztatott pénteken a Romániai Repülőterek Szövetsége.
A határrendészek 27 kilogramm, valószínűleg a nemzeti örökség részét képező bányavirágot találtak egy feladott csomagban a kolozsvári nemzetközi repülőtéren.
A romániai repülőterek jó része megfelel a schengeni követelményeknek, de például a kolozsvári légikikötőben még szükséges némi „finomhangolás” – derül ki a bukaresti közlekedési minisztérium által nyilvánosságra hozott adatokból.
Leszállás közben kigyulladt és kiégett a Japan Airlines egyik utasszállító repülőgépe a tokiói Haneda repülőtéren kedden.
Az intenzív havazás miatt késésekre, járattörlésekre kell számítaniuk az utazóknak szombat este a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – tájékoztatta a Budapest Airport Zrt. az MTI-t.
Maximális pontszámot ért el a moldovai HiSky légitársaság a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat közös légitársasága, az Air Oradea által kiírt tenderen – ami abból a szempontból nem volt túl nehéz, hogy egyedüliként jelentkezett.
Jövőre végleges döntést akar kicsikarni Ausztriából a román kormány az ország teljes körű schengeni csatlakozására vonatkozóan.
Cătălin Predoiu belügyminiszter kijelentette, hogy Gerhard Karner osztrák belügyminiszter egyelőre egy sajtónyilatkozatban mondta azt, hogy Ausztria beleegyezik a légi határok megszüntetésébe Románia számára; ez pedig nem hivatalos álláspont.