Bíróság elé állítják a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészei George Ploscarut, akit azzal vádolnak, hogy 5,2 millió euró értékű ékszereket rabolt a svájci De Grisogono ékszerészet párizsi bemutatóüzletéből.
A teljes egyetértés hiányában 27 tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az EU állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk első tárgyalási napjának végén, miután Beata Szydlo lengyel kormányfő nem írta alá a nyilatkozatot.
Két fegyveres vaktában lövöldözni kezdett csütörtök este a Svájc északnyugati részén lévő Bázel egyik kávézójában, két vendég azonnal meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült.
Egy harminchat éves, a volt Jugoszlávia területéről származó, Németországban élő és mentális zavarokkal küszködő férfi volt az a támadó, aki csütörtök este több embert baltával megsebesített a németországi Düsseldorf főpályaudvarán.
Emberiesség elleni bűncselekmények miatt bíróság elé állította csütörtökön a bukaresti legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.
Újabb fejezethez értünk A marosvásárhelyi önkormányzat pitiáner eszközökkel próbálja provokálni a magyar közösséget című, lassan végtelenné váló történetben.
Bár a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ismét akadályokat gördít a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás szervezői elé, a Székely Nemzeti Tanács leszögezte: az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg a pénteki rendezvényt.
A polgármesteri hivatal mulasztása miatt nem lehet beíratni a gyermekeket a marosvásárhelyi katolikus gimnázium előkészítő osztályaiba – vélik a szülők, akik jövő héten tüntetéssorozattal kívánják a törvények betartására bírni a városházát.
A Romániában kialakult kanyarójárvány veszélyeire figyelmeztette az országba induló magyar állampolgárokat a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtökön közzétett tájékoztatásában.
Európa egyik legnagyobb barkácsáruháza, a Brico Dépôt is felbontotta az együttműködését a Holzindustrie Schweighoferrel – adta hírül csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
Egy brazil származású labdarúgó, a pénteken állampolgársági esküt tevő Paulo Vinícius is helyet kapott Bernd Storck szövetségi kapitány magyar válogatott keretében, amely vasárnap kezdi meg a felkészülést.
A Brassói Corona és a Csíkszeredai Sportklub is 2-0-ra vezet a hazai jégkorong-bajnokság egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőjében.
A helyi önkormányzatnak kell biztosítania ezentúl a távfűtést és a meleg vizet Gyergyószentmiklóson, miután a magyarországi tőkéjű E-Star távhőszolgáltató hónapokig tartó huzavona után csütörtökön átadta a szolgáltatást a városvezetésnek.
A sepsiszentgyörgyi vállalkozók mindössze egynegyede él a lehetőséggel, hogy visszaigényelheti ingatlanadója egy részét. Az önkormányzat de minimis programját lebonyolító megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke úgy véli, a program ennek ellenére sikeres.
Az erdélyi magyar nőkről, olvasási kultúráról, hétköznapok megtapasztalásáról szólt többek között a szerda esti nőnapi beszélgetés Botházi Mária publicistával, egyetemi tanárral.
Mezítláb, nyáriasan öltözve vészelte át az erdőben az éjszakát az eltévedt két és fél éves előpataki kislány. A község polgármestere lapunknak elmondta, az előpataki roma telep az erdő szélén van, a kislány szerdán délután ott játszott a többi gyerekkel.
Csütörtökön került a magyarországi mozikba a Dragomán György marosvásárhelyi származású író regénye nyomán brit független produkcióban készült A fehér király című film, amely egy fiktív diktatúra hétköznapjait ábrázolja a közeli jövőben.
Koszorúmegváltásra biztosítanak lehetőséget az idei kolozsvári március 15-ei megemlékezésen: az így befolyó adományokból a Kovászna megyei Kommandó település leégett iskolájának újjáépítését támogatják.