Tüntetnek a vásárhelyi szülők a katolikus iskoláért

Tüntetnek a vásárhelyi szülők a katolikus iskoláért

Fotó: Boda L. Gergely

A polgármesteri hivatal mulasztása miatt nem lehet beíratni a gyermekeket a marosvásárhelyi katolikus gimnázium előkészítő osztályaiba – vélik a szülők, akik jövő héten tüntetéssorozattal kívánják a törvények betartására bírni a városházát.

Hajnal Csilla (R)

2017. március 09., 18:452017. március 09., 18:45

A polgármesteri hivatalt terheli a felelősség a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium körül kialakult patthelyzet miatt, a városháza iskolákért felelős igazgatóságán múlik, hogy a tanintézet önálló jogi személy marad-e – nyilatkozták csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szülőket képviselő civil csoport illetékesei. Csíky Csengele és Szatmári Zsolt, a Civilek a katolikus iskoláért csoport tagjai arról számoltak be: a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) jogi és érdekvédelmi segítségnyújtásával közérdekű adatigénylést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, a tanfelügyelőséghez és a prefektúrához, a kapott iratokat pedig kronológiai sorrendbe állítva elemezték.

A szülők arra a következtetésre jutottak: az ügy egyértelműen a polgármesteri hivatalnál akadt el. Csíky Csengele és Szatmári Zsolt kifejtette: 2015. augusztus 31-ei hatállyal jelent meg a tanfelügyelőség határozata, amellyel átcsoportosításokkal létrehozzák az iskolát. Rá egy évre, 2016. szeptember 13-án támadta meg ezt a határozatot a városháza iskolákért felelős igazgatósága. „Kerek egy év, illetve egy tanév telik el a két dátum között, ami egy iskola életében hosszú idő. Az iskolaalapítás legfontosabb résztvevője az önkormányzat, amely pontosan tudta, hogyan kell létrehozni egy tanintézetet, és nem akkor ébredt erre rá erre, amikor 2016-ban megtámadta a határozatot” – hangsúlyozta Csíky Csengele. A legfontosabb kérdés így szerintük az: mit csinált egy éven keresztül az iskolát fenntartó polgármesteri hivatal?

Nem készült el az indokló jelentés

A hatályos törvények szerint az iskolákért felelős igazgatóságnak úgynevezett indokló jelentést kell készítenie a fenntartott tanintézetekkel kapcsolatban. Ezt követően a tanfelügyelőség kiállít egy menetlevelet, amelyet visszaküld az önkormányzatnak, a képviselő-testület pedig ez alapján hozza meg a vonatkozó határozatot. Az ügy ezt követően kerül az oktatási minisztériumba. Azonban az első lépést nem tették meg, azaz nem készült el az indokló jelentés – holott a tanfelügyelőség halasztást kért és kapott is a szaktárcától –, az önkormányzattól várt iratok hiányában pedig nem engedélyezhették a ciklusindító, vagyis az előkészítő osztályok elindítását a 2017/2018-as tanévben.

A minisztérium többször is felhívta a polgármesteri hivatal figyelmét arra, hogy mindenképp szükség van a szakigazgatóság indoklására, de úgy tűnik, ezt nem vették figyelembe. A szülők kérték az igazgatóság állásfoglalását, amelyben azonban az állt, hogy nem szükséges a jelentés. „Gyakorlatilag tehát arról beszélünk, hogy vannak törvények, minisztériumi átirat, módszertan, amelyben részletesen leírják, hogyan kell eljárni, de az iskolákért felelős szakosztály a polgármester tudtával ezt semmibe veszi. Ehhez hasonló hibák miatt lehetetlenült el az iskolánk” – panaszolta Csíky Csengele. Hangsúlyozta: a minisztériumi átirat szerint, amennyiben az igazgatóság megteszi a szükséges lépéseket, a tanfelügyelőség engedélyezheti az előkészítő osztályok elindítását.

Minden nap tüntetni fognak

A szülők jövő héten tüntetéssorozatot szerveznek, hogy felhívják Dorin Florea polgármester, az önkormányzat és a szakigazgatóság figyelmét arra: tiszteletben kell tartaniuk a tanügyi törvényt és az adófizető állampolgárok jogait. A szülők minden nap a városközpontba vonulnak 10 és 11 óra között.

Eközben a marosvásárhelyi gimnázium ügyében interpellációban fordult az oktatási miniszterhez Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei parlamenti képviselője. Mint rámutatott: a helyi képviselő-testület törvényszegést követett el azzal, hogy a február 10-ére összehívott rendkívüli tanácsülésen jóváhagyta az iskolahálózatot, holott nem állt rendelkezésükre az indokló jelentés. Paşcan hangsúlyozta: a vonatkozó minisztériumi rendelet előírja a marosvásárhelyi önkormányzat számára, hogy a Római Katolikus Teológiai Gimnáziummal kapcsolatban határozza meg, hogy ennek további működését vagy a felszámolását javasolja. Hajnal Csilla

RMPSZ: ne akadályozzák az oktatás folytonosságát

Értetlenségének adott hangot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöksége azzal kapcsolatban, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség – a tanintézet bizonytalan jogi helyzetére hivatkozva – nem engedélyezi a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium előkészítő osztályaiba való beiratkozást. Mint rámutatnak: a döntés ellehetetleníti a gimnázium működését, holott a tanfelügyelőségnek az oktatás folytonosságának fenntartására kellene törekednie.

Az elnökség úgy véli: a törvény nem kényszerítette erre a lépésre az intézményt, hiszen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által indított ügyben még nem született jogerős döntés. „Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot, akár állami, akár felekezeti jellegű, az ország alkotmánya garantálja” – hangsúlyozza az RMPSZ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia