Volnovaha ukrajnai város bevételéről számolt be az orosz hadsereg

Volnovaha ukrajnai város bevételéről számolt be az orosz hadsereg

Volnovaha ukrajnai város bevételéről számolt be pénteki hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Mint fogalmazott: a járásközpontot a donyecki „népköztársaság” erői „szabadították fel”.

2022. március 11., péntek

Ukrajnai háború: vádaskodás és cáfolatok, terítéken a biológiai fegyverek

A kölcsönös vádaskodás jegyében folytatódik immár tizenhatodik napja a háború Ukrajnában. A hatóságok közlése szerint eddig több mint 100 ezer lakost sikerült két nap alatt evakuálni a megostromolt városokból.

Ukrajnai háború: vádaskodás és cáfolatok, terítéken a biológiai fegyverek
2022. március 10., csütörtök

Klicsko: Kijev lakóinak fele elhagyta az ukrán fővárost

Az ukrán fővárost már lakóinak mintegy fele elhagyta – mondta el Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtökön egy televíziós műsorban, amelyet ukrán csatornák azonos időben közvetítettek.

Klicsko: Kijev lakóinak fele elhagyta az ukrán fővárost
2022. március 10., csütörtök

A Politico szerint Putyinhoz utazott közvetíteni Gerhard Schröder volt német kancellár

Moszkvába utazott Gerhard Schröder volt német kancellár, hogy megpróbáljon közvetíteni Vlagyimir Putyin orosz elnöknél az Ukrajna ellen indított háború ügyében – jelentette csütörtökön a Politico amerikai hírportál európai kiadása.

A Politico szerint Putyinhoz utazott közvetíteni Gerhard Schröder volt német kancellár
2022. március 10., csütörtök

Ukrajna szuverenitása mellett kiálló politikai nyilatkozatot fogadott el a magyar Országgyűlés

Az orosz katonai beavatkozást elítélő és Ukrajna szuverenitása, valamint a béke megteremtése mellett kiálló politikai nyilatkozatot fogadott el az Országgyűlés 174 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett csütörtökön.

Ukrajna szuverenitása mellett kiálló politikai nyilatkozatot fogadott el a magyar Országgyűlés
2022. március 10., csütörtök

Ismét felmentették a DNA vádjai alól Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét

Az újratárgyalt perben is felmentette a Maros megyei Törvényszék Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól.

Ismét felmentették a DNA vádjai alól Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét
2022. március 10., csütörtök

Putyin kész továbbra is gázt adni Európának, de rátenné a kezét a külföldi cégekre

Oroszország teljesíti minden kötelezettségét, hogy energiahordozókkal lássa el Európát és a világ más régióit – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtöki kormányülésen.

Putyin kész továbbra is gázt adni Európának, de rátenné a kezét a külföldi cégekre
2022. március 10., csütörtök

Megérkezett Lengyelországba a Pentagon által jóváhagyott két amerikai Patriot-rakétaüteg

Megérkezett csütörtökön Lengyelországba az a két amerikai Patriot-rakétaüteg, amelynek szállítását előző nap hagyta jóvá az amerikai védelmi tárca, a Pentagon – közölte varsói sajtóértekezletén Kamala Harris amerikai alelnök.

Megérkezett Lengyelországba a Pentagon által jóváhagyott két amerikai Patriot-rakétaüteg
2022. március 10., csütörtök

Moszkva amerikai támogatású biológiai fegyvereket vizionál Ukrajnába

Újabb nyilatkozatot tett a Moszkva szerint amerikai finanszírozású ukrajnai biológiai laboratóriumokról Igor Konasenkov vezérőrnagy.

Moszkva amerikai támogatású biológiai fegyvereket vizionál Ukrajnába
2022. március 10., csütörtök

Sok a civil áldozat a Donyec-medencében az ukrán rendőrség szerint

Az elmúlt napban az orosz csapatokkal vívott harcok következtében öt polgári személy vesztette életét a kelet-ukrajnai Donyeck megyében, köztük egy kisgyermek, és hat civil halt meg a szomszédos Luhanszk megyében is.

Sok a civil áldozat a Donyec-medencében az ukrán rendőrség szerint
2022. március 10., csütörtök

Bukarestbe érkezik Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke

Bukarestbe érkezik pénteken Kamala Harris. Mandátumának átvétele óta ez lesz az Amerikai Egyesült Államok alelnökének első romániai látogatása.

Bukarestbe érkezik Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke
2022. március 10., csütörtök

„Szoros kapcsolatot” tart fenn Scholz, Macron és Putyin – Azonnali tűzszünetet követelnek az orosz elnöktől

Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő megállapodott, hogy szoros kapcsolatban maradnak a következő napokban – közölték német kormányzati körök csütörtökön.

„Szoros kapcsolatot” tart fenn Scholz, Macron és Putyin – Azonnali tűzszünetet követelnek az orosz elnöktől
2022. március 10., csütörtök

Roman Abramovics és más orosz oligarchák ellen hozott újabb szankciókat a brit kormány

Újabb orosz oligarchák, köztük Roman Abramovics, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában játszó Chelsea tulajdonosa és Alekszej Miller, a Gazprom gázipari óriáscég vezérigazgatója ellen jelentett be szankciókat csütörtökön a brit kormány.

Roman Abramovics és más orosz oligarchák ellen hozott újabb szankciókat a brit kormány
2022. március 10., csütörtök

Lavrov szerint folytatódik a „különleges katonai művelet”, Kuleba lát esélyt az érdemi megbeszélésre

Az ukrán külügyminiszter szerint az orosz kollégájával csütörtökön Törökországban folytatott találkozón a két fél megállapodott abban, hogy folytatják az erőfeszítéseket az ukrajnai humanitárius kérdések megoldásának keresésére.

Lavrov szerint folytatódik a „különleges katonai művelet”, Kuleba lát esélyt az érdemi megbeszélésre
2022. március 10., csütörtök

Csökkent az egy nap alatt Ukrajnából Romániába érkezők száma, nagyon sokan már tovább is álltak

Az ukrajnai háború kezdetétől az elmúlt éjfélig 343 515 ukrán állampolgár érkezett Romániába – közölte az országos határrendészet.

Csökkent az egy nap alatt Ukrajnából Romániába érkezők száma, nagyon sokan már tovább is álltak
2022. március 10., csütörtök

Blinken: Putyin visszautasította az Egyesült Államok által felkínált lehetőségeket az ukrajnai konfliktus enyhítésére

Vlagyimir Putyin orosz elnök visszautasított minden, az Egyesült Államok által az ukrajnai konfliktus enyhítésére felkínált lehetőséget, és inkább fokozta a katonai jelenlétet.

Blinken: Putyin visszautasította az Egyesült Államok által felkínált lehetőségeket az ukrajnai konfliktus enyhítésére
2022. március 10., csütörtök

Védelmi tárca: nincsenek ukrán katonai repülőgépek Románia területén

A védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelyben leszögezi: Románia területén nincsenek ukrán katonai repülőgépek.

Védelmi tárca: nincsenek ukrán katonai repülőgépek Románia területén
2022. március 10., csütörtök

FRISSÍTVE – Gyermekkórház elleni támadással vádolja Kijev az orosz erőket, Moszkva szerint katonai célpont volt

Két héttel azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, csütörtökre virradóra is folytatódtak a támadások az ukrán városok ellen, ám lényeges áttörést nem sikerült elérniük. A nap folyamán várhatóan Antalyában találkozik Dmitro Kuleba és Szergej Lavrov.

FRISSÍTVE – Gyermekkórház elleni támadással vádolja Kijev az orosz erőket, Moszkva szerint katonai célpont volt