III. Károly néven lépett az Egyesült Királyság trónjára a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynő legidősebb fia – közölte csütörtök este a Clarence House, az eddigi trónörökös londoni hivatala.
Orvosi felügyelet alatt áll II. Erzsébet királynő, miután orvosai aggasztónak találták egészségi állapotát – közölte csütörtökön a Buckingham-palota. A 96 esztendős brit uralkodó londoni hivatalának szóvivője a rövid tájékoztatásban közölte azt
Liz Truss volt brit külügyminiszter az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután II. Erzsébet királynő kedden, Boris Johnson eddigi miniszterelnök távozása után hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással.
Liz Truss külügyminisztert választották a brit Konzervatív Párt új vezetőjévé: választási eredmény azt jelenti, hogy Truss lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke a távozó Boris Johnson utódjaként.
Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos.
Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér szeptemberben és októberben is korlátozza az utasok számát, a következő hónapban naponta legfeljebb 67 500 utas indulhat el, októberben pedig 69 500 lesz a létszámhatár.
Boris Johnson brit miniszterelnök a példás vezetésért járó Sir Winston Churchill-díjjal tüntette ki kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, mert szerinte tetteivel az Oroszországgal folytatott háborúban kiérdemelte ezt.
Az Európai Bizottság négy új kötelezettségi eljárást indított az Európai Unióból kilépett (Brexit) Nagy-Britannia ellen.
Nyolc jelölt indulhat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért – közölte kedd este az alsóházi konzervatív frakció illetékes szakpolitikai bizottságának elnöke. A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.
Tizenegy jelölt közölte hivatalosan hétfőig, hogy pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére.
Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.
Visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat, annak ellenére, hogy szerdán saját kormányának több magas rangú tagja is távozásra kérte az elmúlt hetekben kirobbant, egyre terebélyesedő botránysorozat miatt.
Simona Halep két sima szettben legyőzte szerdán az amerikai Amanda Anisimovát, és bejutott a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyének elődöntőjébe.
Nagy-Britannia néhány héten belül tíz önjáró tüzérségi rendszert küld Ukrajnának – tájékoztatta Borisz Johnson brit miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Bár a skót kormány újabb népszavazási kezdeményezése Skócia függetlenségéről azt üzeni, hogy elsöprő támogatottsága van a különválásnak, a felmérések továbbra is megosztottságot jeleznek a kérdésben.
Több mint harminc éve először egyidejű metró- és vasúti sztrájk kezdődött kedden Nagy-Britanniában. Országszerte csaknem leállt a vasúti közlekedés.
Negyvenedik születésnapját ünnepli kedden Vilmos, Cambridge hercege, Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia.
Korlátozott vagy teljesen leállt az országos tömegközlekedés hétfőn Belgiumban az ágazatban dolgozók részleges vagy teljes munkabeszüntetése miatt. A szakszervezetek béremelést és az energiaárak szabályozását követelik.