Nem ül vissza a miniszterelnöki székbe: Boris Johnson bejelentette, nem indul a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért

•  Fotó: Boris Johnson/Facebook

Fotó: Boris Johnson/Facebook

Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengésben.

MTI

2022. október 24., 07:352022. október 24., 07:35

A bejelentés azt jelenti, hogy a párt új vezetője – és így az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke – nagyon nagy eséllyel a brit sajtó, a politikai elemzők és a fogadóirodák által egyértelműen favoritnak tartott Rishi Sunak, Johnson egykori pénzügyminisztere lesz, bár a posztra pályázik még rajta kívül Penny Mordaunt volt védelmi miniszter is.

Vasárnap késő este ismertetett közleményében Boris Johnson úgy fogalmazott: nagyon jó esélye lenne annak, hogy a Konzervatív Párt tagságának szavazásán ő aratna sikert a jelöltek közül, és pénteken visszatérhetne a Downing Street-i miniszterelnöki rezidenciára. A volt kormányfő szerint annak is jó esélye lenne, hogy a 2024-ben esedékes következő parlamenti választáson győzelemre vezetné a Konzervatív Pártot.

Johnson közölte ugyanakkor, hogy jóllehet összegyűjtötte a jelöltséghez szükséges számú támogatót az alsóházi tory frakció tagjai közül,

az elmúlt napokban azonban arra a sajnálatos következtetésre kellett jutnia, hogy mégsem lenne helyénvaló, ha indulna a versengésben, mivel egységes parlamenti frakcióháttér nélkül nem lehet hatékonyan kormányozni.

Ez egyértelmű utalás volt arra, hogy a tory frakció számos tagja hevesen ellenezte Johnson visszatérését a párt élére és a kormányfői tisztségbe.

Boris Johnsont – akinek vezetésével a Konzervatív Párt kényelmes többséggel megnyerte a 2019-ben tartott, előrehozott parlamenti választást – a sorozatos belpolitikai botrányok miatt alig néhány hónapja kényszerítette távozásra saját pártjának parlamenti frakciója. Vasárnap esti nyilatkozatában Johnson részletek nélkül közölte: előzőleg kapcsolatba lépett Rishi Sunakkal és Penny Mordaunttal, mivel abban reménykedett, „a nemzeti érdekeknek megfelelően” sikerül összefogniuk, de nem tudták kidolgozni, hogy ez miként lenne lehetséges.

Johnson bejelentette: ebben a helyzetben azt tartja a legjobb megoldásnak, ha nem jelölteti magát a Konzervatív Párt vezetői tisztségére.

Ígéretet tett arra is, hogy támogatni fogja a versengésből győztesen kikerülő jelöltet. Boris Johnson közölte, hogy az alsóházi tory frakció 102 tagjának támogatását sikerül megszereznie jelöltségéhez, vagyis átlépte a vezetőválasztási szabályok által minimálisan előírt száz ajánlást.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság által vezetett listán vasárnap éjjel azonban csak 57 olyan konzervatív párti képviselő neve szerepelt, akik hivatalosan közölték, hogy Johnson jelöltségét támogatják.

Rishi Sunak mögött ugyanakkor eddig 147 tory frakciótag sorakozott fel nyilvánosan, és mindössze 24 konzervatív képviselő jelentette be, hogy Penny Mordaunt jelöltségét támogatja.

A jelöltséghez szükséges száz frakcióajánlást a szabályok alapján hétfőn brit idő szerint 14 óráig kell összegyűjteni.

korábban írtuk

Válság Londonban: belebukott zűrzavaros adópolitikájába Liz Truss brit miniszterelnök
Válság Londonban: belebukott zűrzavaros adópolitikájába Liz Truss brit miniszterelnök

Lemondott csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról; a lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti.

A Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási folyamata legkésőbb október 28-án, pénteken lezárul. Ez a határidő akkor érvényes, ha hétfőn legalább két jelölt bejut a választási szakaszba, és közülük a párttagság választhatja ki gyorsított online szavazással az új vezetőt. Ha azonban a hétfő délutáni határidőig Rishi Sunakon kívül más nem tudja összegyűjteni a jelöltséghez minimálisan előírt száz frakciótámogatót, akkor

már hétfőtől Sunak lehet a Konzervatív Párt új vezetője és az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

Mint ismeretes, Liz Truss jelenlegi miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy távozik a Konzervatív Párt éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult. A lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti, de utódja megválasztásáig Truss ellátja a kormányfői teendőket.

korábban írtuk

A britek csupán tíz százaléka elégedett Liz Truss miniszterelnöki tevékenységével
A britek csupán tíz százaléka elégedett Liz Truss miniszterelnöki tevékenységével

A brit választók alig tíz százaléka elégedett Liz Truss miniszterelnök tevékenységével a kedden ismertetett legfrissebb felmérések szerint. A kormányfő által vezetett Konzervatív Párt tagságának abszolút többsége szerint Trussnak le kellene mondania.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról