Dragnea: a PSD nem szól bele a Román Nemzeti Bank irányításába, az inflációt „külső tényezők” okozzák

Dragnea: a PSD nem szól bele a Román Nemzeti Bank irányításába, az inflációt „külső tényezők” okozzák

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem törekszik a Román Nemzeti Bank irányításának megszerzésére – nyilatkozta Liviu Dragnea, a PSD elnöke.

2018. május 04., péntek

Kívül megújult a New York szálló – Körözés alatt áll a tulajdonos, bizonytalan a kolozsvári műemlék sorsa

Több mint két év után lekerülnek az állványok Kolozsvár egyik jelképéről, az egykori New York (ma Continental) szállodáról. Bár az épület jogerősen börtönbüntetésre ítélt tulajdonosa rendelkezik a belső felújításhoz szükséges engedéllyel, a műemlék további sorsa bizonytalan.

Kívül megújult a New York szálló – Körözés alatt áll a tulajdonos, bizonytalan a kolozsvári műemlék sorsa
2018. május 04., péntek

Nem ítélik oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémiát érintő botrány miatt

A közelmúlt botrányai nyomán hitelességét vesztő és szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy idén nem osztja ki az irodalmi Nobel-díjat, annak odaítélését 2019-re halasztják, amikor egyidejűleg két díjat adnak át.

Nem ítélik oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémiát érintő botrány miatt
2018. május 04., péntek

Kezdődik Székelyföld színházi szemléje: Európa-szerte mérvadó előadások a szentgyörgyi Reflex fesztiválon

Kezdődik a Reflex4 Nemzetközi Színházi Fesztivál Sepsiszentgyörgyön, a pénteken rajtoló kéthetes szemle hagyományos színházi formákat és útkereső kísérletezést egyaránt felvillantó előadásokat sorakoztat fel.

Kezdődik Székelyföld színházi szemléje: Európa-szerte mérvadó előadások a szentgyörgyi Reflex fesztiválon
2018. május 04., péntek

A magyar hokiszövetség szerint nem reális felvetés a közös bécsi–budapesti jégkorong-világbajnokság

A Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) álláspontja szerint nem reális felvetés, hogy Bécs és Budapest közösen rendezhet elitvilágbajnokságot 2023-ban.

A magyar hokiszövetség szerint nem reális felvetés a közös bécsi–budapesti jégkorong-világbajnokság
2018. május 04., péntek

Orbán: egy centet sem kellene adni a migránsoknak az uniós költségvetésből

Orbán Viktor miniszterelnök nem támogat olyan európai uniós költségvetést, amelyben elveszik a pénzt a gazdáktól, a kutatás-fejlesztéstől, valamint a regionális fejlesztésektől, és odaadják azoknak az országoknak, amelyek beengedték a migránsokat.

Orbán: egy centet sem kellene adni a migránsoknak az uniós költségvetésből
2018. május 04., péntek

Dragnea biztos benne, hogy „még ebben az életben” hatályba lépnek az igazságügyi módosítások

 Liviu Dragnea képviselőházi elnök biztos benne, hogy „még ebben az életben” hatályba lépnek az igazságügyi törvények, amelyek fontos lépést jelentenek majd az igazságügy megreformálásában.

Dragnea biztos benne, hogy „még ebben az életben” hatályba lépnek az igazságügyi módosítások
2018. május 04., péntek

Elhunyt Doina Cornea, a román antikommunista ellenállás jelképe

Nyolcvankilencedik életévében elhunyt Doina Cornea, a román antikommunista ellenállás egyik szimbóluma, ellenzéki személyiség. Az utóbbi években sokat betegeskedő Doina Cornea halálhírét Dorin Chioţea újságíró hozta nyilvánosságra pénteken.

Elhunyt Doina Cornea, a román antikommunista ellenállás jelképe
2018. május 03., csütörtök

Iordache: június 10-ére tűzhetik ki a népszavazást a család fogalmáról

Június 10-ére írhatják ki a család fogalma alkotmányos meghatározásának módosítását célzó, az azonos neműek házasságát ellehetetlenítő népszavazást – jelentette be csütörtökön Florin Iordache.

Iordache: június 10-ére tűzhetik ki a népszavazást a család fogalmáról
2018. május 03., csütörtök

Másodfokon tárgyalta az Európai Unió bírósága az SZNT régiós polgári kezdeményezésének perét

Másodfokon is letárgyalta csütörtökön az Európai Unió luxembourgi bírósága a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított régiós európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos pert. Júliusig nem várható ítélethirdetés.

Másodfokon tárgyalta az Európai Unió bírósága az SZNT régiós polgári kezdeményezésének perét
2018. május 03., csütörtök

Sok esetben kamu volt a fekete pénteken kínált akció a versenytanács szerint

Bogdan Chiriţoiu, a bukaresti Versenytanács elnöke szerint a fekete pénteken (black friday) feltüntetett árak sok esetben már hónapok óta érvényben voltak a romániai kereskedelmi társaságoknál.

Sok esetben kamu volt a fekete pénteken kínált akció a versenytanács szerint
2018. május 03., csütörtök

Forog a „filmmisszió” Márton Áronról – két év múlva készülhet el a közösségi összefogással létrejövő alkotás

Szeretnénk bemutatni a nagyvilágnak a 20. századi erdélyi történelem megkerülhetetlen alakját, karizmatikus szellemiségét – jelentette ki a Krónikának a Márton Áron püspök életéről szóló nagyjátékfilm producere, Tofán Zsolt. Több ezren dolgoznak a filmen.

Forog a „filmmisszió” Márton Áronról – két év múlva készülhet el a közösségi összefogással létrejövő alkotás
2018. május 03., csütörtök

Dăncilă kedden beszéli ki a problémákat a Sanitas sztrájkra készülő képviselőivel

Kedden, május 8-án találkozik Viorica Dăncilă miniszterelnök az egészségügyi szakszervezetekkel, hogy az utóbbiak által megfogalmazott problémákról tárgyaljanak – jelentette be a kormányfő a kabinet csütörtöki ülése elején a News.ro hírügynökség szerint.

Dăncilă kedden beszéli ki a problémákat a Sanitas sztrájkra készülő képviselőivel
2018. május 03., csütörtök

Három százaléknál nagyobb román államháztartási hiányt jósolnak Brüsszelben

Az Európai Bizottság szerint a román államháztartási hiány mind az idén, mind a jövő évben túllépi GDP-arányosan a 3 százalékot – derült ki az uniós bizottság csütörtökön ismertetett tavaszi gazdasági előrejelzéséből.

Három százaléknál nagyobb román államháztartási hiányt jósolnak Brüsszelben
2018. május 03., csütörtök

Bár a Krónikának még tagadta, Hajdú Áron bevásárolta magát a Transindexbe

Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó igazgatója lett a Transindex hírportál többségi tulajdonosa. Az üzletkötés tényét a székelyföldi üzletember két héttel ezelőtt a Krónika érdeklődésére még letagadta, most viszont az Átlátszó Erdélynek megerősítette.

Bár a Krónikának még tagadta, Hajdú Áron bevásárolta magát a Transindexbe
2018. május 03., csütörtök

Meghibásodás: három hétig nem működik a dévai vár drótkötélpályás felvonója

Meghibásodás miatt csütörtöktől kezdve három hétig nem működik a Déva váránál lévő drótkötélpályás felvonó – közölte a város polgármesteri hivatala.

Meghibásodás: három hétig nem működik a dévai vár drótkötélpályás felvonója
2018. május 03., csütörtök

ET-szakértők: egyes tagállami intézkedések gátolhatják a korrupcióellenes reformok eredményességét

Egyes európai országokban 2017-ben elfogadott szabályozások gátolhatják az Európa Tanács (ET) által javasolt korrupcióellenes reformok eredményességét, sőt a tanács korrupcióellenes normáinak megsértését eredményezhetik – közölték az ET korrupcióellenes szakértői.

ET-szakértők: egyes tagállami intézkedések gátolhatják a korrupcióellenes reformok eredményességét
2018. május 03., csütörtök

Tőkés László európai védelmet kért a romániai magyar orvosképzésnek Brüsszelben

Tőkés László szerint jogos elvárás az európai intézményektől – köztük az Európai Parlamenttől –, hogy keljenek védelmére a romániai magyarságnak, magyar intézményeknek, az erdélyi magyar orvosképzésnek.

Tőkés László európai védelmet kért a romániai magyar orvosképzésnek Brüsszelben