Csütörtöki ülésén a kormány újabb, július elsején hatályba lépő lazító intézkedéseket hagy jóvá, amelyek között szerepel a vásárok és ócskapiacok újranyitása – jelentette ki Florin Cîţu kormányfő.
Videókonferenciát tartott szombaton a prefektusokkal Florin Cîţu miniszterelnök, hogy a heves esőzések és árvizek indokolta intézkedésekről egyeztessen velük. A távértekezleten részt vett Lucian Bode belügyminiszter, a környezetvédelmi tárca vezetője, Tánczos Barna, valamint Raed Arafat belügyi államtitkár is.
A Helyi Fejlesztések Országos Programja keretében finanszírozott projektek mindössze 18 százaléka irányult az utóbbi években a közúti infrastruktúra fejlesztésére, pedig több beruházásra van szükség ezen a téren – vont mérleget Florin Cîţu kormányfő.
Folytatódik a nyomozás az autójában felrobbantott aradi üzletember ügyében, azonban a részleteket nem lehet nyilvánosságra hozni, mivel az információk kiszivárogtatása bűncselekménynek minősül – válaszolta Lucian Bode belügyminiszter, amikor Ioan Crișan meggyilkolásáról kérdezték.
Harminc nappal hosszabbította meg a kormány a veszélyhelyzetet Románia területén. Növelték a magánrendezvények résztvevőinek számát.
Az általa vezetett minisztérium átszervezése után 855 állás marad a jelenlegi 920-ból – nyilatkozta hétfőn Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.
Ellenőrizni fognak minden olyan romániai céget, amely robbanóanyagok forgalmazásával foglalkozik – jelentette be szerdán a belügyminiszter.
Florin Cîţu miniszterelnök kijelentette, hogy amíg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányon van, nem fogják államosítani a kötelező magánnyugdíj-rendszert.
Az emberek oltási hajlandóságán múlik, hogy visszatérhetünk-e a normális életünkhöz – jelentette ki Nicolae Ciucă védelmi miniszter a Facebookon közzétett videoüzenetében.
Rekordszámú, 2850 pisztolyt foglalt le a határrendészet az isacceai (Tulcea megye) határátkelőnél – jelentette be csütörtökön a belügyminiszter.
Adrian Oros mezőgazdasági miniszter pénteken úgy nyilatkozott Buzăuban tett látogatása során, hogy nem számít a kenyér árának emelkedésére.
Tánczos Barna lesz a vendége az Erdélyi Médiatér Egyesület új produkciójának, a Krónika Live című video-podcastnek ma 18.30 órai kezdettel.
Lezárta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Vlad Voiculescu egyetemi oklevele ügyében indított eljárást – ezt maga a volt egészségügyi miniszter közölte pénteki Facebook-bejegyzésében.
Romániában rendkívül alacsonyak a nyugdíjak és a minimálbér, és a szegénység szintje aggasztó – jelentette ki pénteken Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
A belügyminisztérium tavalyhoz képest 75 százalékkal nagyobb összeget szán idén beruházásokra, és az egyik fő cél a rendőr-főkapitányságok és az őrsök székhelyéül szolgáló épületek felújítása, tekintve, hogy több mint ezer őrsnél még az udvaron van a mellékhelyiség – jelentette ki a tá
Nemcsak az intenzív terápiás ágyak száma, hanem az intenzív osztályra kerülő betegeket ellátó szakszemélyzet hiánya is problémát jelent – hangsúlyozta csütörtökön Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter.
Ioana Mihăilát, a bukaresti tárca jelenlegi államtitkárát nevesíti az USR–PLUS az egészségügyi miniszteri tisztségbe – jelentette be szerdán a pártszövetség. A 41 éves, nagyváradi endokrinológus szakorvos tavaly megpályázta a bihari megyeszékhely polgármesteri tisztségét.
Florin Cîţu miniszterelnök kedden ismét felhívta a figyelmet, hogy a Covid-19 elleni oltás jelenti az egyetlen megoldást a világjárványból való kilábalásra. Cîţu hangsúlyozta, hogy minden oltásellenes hang a normalitáshoz való visszatérést szolgáló erőfeszítéseket ássa alá.