Tüntetést tartottak az Index-ügy miatt péntek este Budapesten, a demonstrálók a Momentum szervezésében az óbudai szerkesztőségtől a budai Várba vonultak, tiltakozva az internetes portál főszerkesztőjének elbocsátása ellen, egyúttal felemelve szavukat a sajtószabadság mellett.
Aggasztónak ítéli a romániai járványhelyzetet a külföldi sajtó. Az olasz lapok attól tartanak, hogy a román vendégmunkások visszahurcolják a vírust a járvány miatt sokat szenvedett Itáliába.
Christian Cardona volt máltai gazdasági miniszter 350 ezer eurót fizetett Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkosáért – közölte hétfőn Melvin Theuma az ügyben illetékes bíróság előtt tett tanúvallomásában.
Való igaz, hogy az elmúlt csaknem két évtizedben a pártok többször is részlehajlással vádolták a romániai diszkriminációellenes tanácsot, ám a mindkét oldalról érkező kritikák az intézmény minőségi munkáját igazolják – olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) cikkében.
A román kormány sürgősségi rendelettel 200 millió lejt utalt ki a lakosságot tájékoztató kampányának médiában való megjelenítésére.
Karanténkommentátor kerestetik címmel adott ki közös felhívást hétköznapi helyzetek kommentálására az M2 Petőfi TV és az M4 Sport: a közmédia két csatornája hétfőtől egyperces videókat vár a vállalkozó kedvű nézőktől a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás idején – köz&a
Visszaküldte a román államfő a parlamentnek megfontolásra azt a törvényt, amelynek értelmében mentesülnének a személyi jövedelemadó fizetésének kötelezettsége alól az újságírók, valamint a rádióknál, televízióknál dolgozó műszaki személyzet. Az adómentesség a szellemi tulajdonjogból sz&a
Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Szörényi Levente, Koltai Róbert, Révész Sándor – íme néhány híresség azok közül, akikkel Nánó Csaba két és fél évtizedes újságírói pályáján interjút készített. A beszélgetésekből most újabb kötet született Az élet körhintá
Nem vállalja fel az egészségügyi minisztérium a marosvásárhelyi Benedek orvos házaspárt lejárató jelentést, amelyet a szaktárca ellenőrző testületére hivatkozva a hét elején tett közzé a román nyelvű sajtó. A szaktárca bűnvádi feljelentést készül tenni az aláíratlan dokumentum kiszivárogtatása miatt.&
Idéntől új kiadója van Szatmár megye egyetlen magyar nyelvű napilapjának, a Szatmári Friss Újságnak. A ma, január 7-én 30. születésnapját ünneplő sajtóorgánumot Turos Lóránd RMDSZ-es szenátor cége, a Friss Press Kft. vásárolta meg.
Azonnali hatállyal elbocsátották szombaton a Newsweek című amerikai hetilap portáljának egyik újságíróját, mert hamis történetet közölt Donald Trump amerikai elnökről.
Az első magyar nyelvű adást fél évszázada, 1969. november 23-án sugározta a Román Televízió. A bukaresti Magyaradás főszerkesztőjével, Mosoni Emőkével a jubileumról, a műsor múltjáról, jelenéről, a közszolgálatiságról beszélgettünk.
Hát ezt is megértük: húszéves lett a Krónika! Napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, és Ön, tisztelt Olvasó, a Krónika születésnapi különszámát, 21. évfolyamának 5344. lapszámát tartja a kezében.
1. A Kolozsváron elképzelhető leglehetetlenebb helyen volt a Krónika első szerkesztősége, a Donát út fölött a dombon, a Fellegvár mögött.
Valamikor a 2000-es évek elején a Krónika szerkesztőségében egy lapindító értekezleten a kultúra rovat képviselője többek közt egy olyan cikket ajánlott a másnapi lapszámba, ami Bethlen Gábor fejedelem buzogányáról szólt.
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.