Romániában a legkisebb az online híreket olvasó internetfelhasználók aránya az EU-ban

Romániában a legkisebb az online híreket olvasó internetfelhasználók aránya az EU-ban

Az Európai Unió (EU) 16 és 74 év közötti lakosságának 89 százaléka, azaz tízből mintegy kilenc személy főleg online hírek olvasására használta az internetet 2021-ben.

2022. augusztus 06., szombat

Összekovácsolják az embereket a közös emlékek – Nánó Csaba újságíró a Zsebfüzet című, frissen megjelent kötetéről

Egy letűnt világra emlékezik, ugyanakkor a jelen történéseire is reflektál Nánó Csaba újságíró legfrissebb, Zsebfüzet című kötete, amely rövid, karcolatszerű visszaemlékezés-szilánkokat sorakoztat fel.

Összekovácsolják az embereket a közös emlékek – Nánó Csaba újságíró a Zsebfüzet című, frissen megjelent kötetéről
2022. július 31., vasárnap

Ion Cristoiu szerint Orbán Viktor igazi politikai gondolkodóként értekezett a Tusványoson

Orbán Viktor Nyugat-párti, de ellenzi a Nyugat, különösen a nyugati vezetők által tanúsított hozzáállást – állapította meg Ion Cristoiu, aki történelminek nevezte a magyar miniszterelnök tusnádfürdői beszédét.

Ion Cristoiu szerint Orbán Viktor igazi politikai gondolkodóként értekezett a Tusványoson
2022. július 19., kedd

Szülinapi villámakció a Míves Emberek Sokadalmán

Ha egy papírnyomtatású lap létének negyed évszázadát ünnepelheti, ez azt bizonyítja, hogy Székelyföld hirdetési, reklám, információs és szórakoztató lapja, a Heti Hirdető huszonöt éves léte nem volt hiábavaló.

Szülinapi villámakció a Míves Emberek Sokadalmán
2022. július 11., hétfő

Az ukrán állam javára mond le médiabirodalmáról Ukrajna leggazdagabb embere

Rinat Ahmetov donyecki születésű üzletember, Ukrajna leggazdagabb embere bejelentette hétfőn, hogy lemond egész médiabirodalmáról az ukrán állam javára.

Az ukrán állam javára mond le médiabirodalmáról Ukrajna leggazdagabb embere
2022. július 07., csütörtök

Újabb anyaországi lap szüntette be nyomtatott változatának megjelentetését

A tulajdonosi döntés értelmében a Magyar Hírlap Kiadói Kft. jövő hétfőtől határozatlan időre felfüggeszti a Magyar Hírlap napilap nyomtatott kiadásainak megjelentetését.

Újabb anyaországi lap szüntette be nyomtatott változatának megjelentetését
2022. május 24., kedd

Moszkva intézkedéseket készül bevezetni az orosz médiát korlátozó országokkal szemben

Az ukrajnai háború címén Moszkva ellen bevezetett büntetőintézkedésekre reagálva az orosz alsóház kedden megkezdte a megtorlás jogi lehetőségének kialakítását az orosz médiát korlátozó államokkal szemben.

Moszkva intézkedéseket készül bevezetni az orosz médiát korlátozó országokkal szemben
2022. május 23., hétfő

Nagy-Magyarországot vizionál a reformátusok logója mögé a bukaresti média

A Református Egység Napjának logója is szemet szúr a Novák Katalin magyar köztársasági elnök látogatása kapcsán felháborodott román sajtónak. 

Nagy-Magyarországot vizionál a reformátusok logója mögé a bukaresti média
2022. április 27., szerda

Bírsággal sújtották a vakcinát méregnek tituláló, nemlétező háborút emlegető román csatornákat

Bírságot rótt ki szerdán az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a News România és a Naşul TV bukaresti televíziócsatornákra a korrekt tájékoztatás elvének megszegése miatt.

Bírsággal sújtották a vakcinát méregnek tituláló, nemlétező háborút emlegető román csatornákat
2022. április 14., csütörtök

Új magyarellenesek

Május végére alakulhat meg az új kormány Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök változásokat ígért, de az biztos, hogy a számunkra legfontosabb kérdésben, a nemzetpolitika irányában nem lesz lényegi változás.

Új magyarellenesek
Új magyarellenesek
2022. április 14., csütörtök

Új magyarellenesek

2022. április 05., kedd

Ciucă az újságírók megfélemlítésére irányuló kísérletek kivizsgálására szólított fel

Nicolae Ciucă miniszterelnök felszólította az illetékes hatóságokat, hogy az újságírók megfélemlítésére irányuló minden kísérletet vizsgáljanak ki és a vétkeseket vonják felelősségre – közölte kedden a kormányszóvivő.

Ciucă az újságírók megfélemlítésére irányuló kísérletek kivizsgálására szólított fel
2022. március 14., hétfő

Kiszűrik az álhíreket, vagy cenzúráznak? A médiahatóságnak nincs hatásköre, a szakértő butaságnak tartja a kormány próbálkozását

Informatikai platform létrehozásával szűrné ki az online sajtóban és a közösségi oldalakon megjelenő álhíreket, de az orosz propagandát is a román kormány, amelynek szóvivője szerint nincs szó cenzúráról.

Kiszűrik az álhíreket, vagy cenzúráznak? A médiahatóságnak nincs hatásköre, a szakértő butaságnak tartja a kormány próbálkozását
2022. március 08., kedd

Ismeretterjesztő podcastek a világ történéseiről: az orosz–ukrán háborút is boncolgatja a Sapientia KáVéPONT beszélgetősorozata

Tudományos-ismeretterjesztő podcastsorozatot indított KáVéPONT címmel a Sapientia kolozsvári kara. 

Ismeretterjesztő podcastek a világ történéseiről: az orosz–ukrán háborút is boncolgatja a Sapientia KáVéPONT beszélgetősorozata
2022. március 04., péntek

„Elhallgattatta” a nyugati sajtóorgánumokat az orosz médiahatóság

Letiltotta a nyugati sajtóorgánumokat az orosz médiafelügyelő hatóság, többek között olyan neves médiavállalatok némultak el, mint az angol BBC vagy a német Deutsche Welle, számolt be a The Guardian.

„Elhallgattatta” a nyugati sajtóorgánumokat az orosz médiahatóság
2022. március 01., kedd

Országos Audiovizuális Tanács: csak hivatalos forrásokból tájékozódjunk az ukrajnai háborúról

Arra kéri az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a lakosságot, hogy csak hivatalos forrásokból tájékozódjon az ukrajnai háború fejleményeiről.

Országos Audiovizuális Tanács: csak hivatalos forrásokból tájékozódjunk az ukrajnai háborúról
2022. február 23., szerda

Médiavita a Transindex-ügy kapcsán: a sajtó szabadsága nem egyenlő az újságírók szabadságával

Kiterjedt és kiegyensúlyozott médiavitának adott helyet kedden este a Krónika Live: a Transindex-ügy kapcsán Bakk Miklós politológussal és Szűcs László MÚRE-elnökkel folytattunk eszmecserét.

Médiavita a Transindex-ügy kapcsán: a sajtó szabadsága nem egyenlő az újságírók szabadságával
2022. február 22., kedd

„Árnyékban” van-e az erdélyi magyar sajtó? Médiavita a Transindex-ügy nyomán

Testületileg felmondott a legrégebbi erdélyi magyar internetes hírportál, az 1999-ben elindult Transindex szerkesztősége, hogy kiderüljön, a „napos oldal” helyett a legtöbben egy magyarországi ellenzéki sajtóorgánummal közös projektben folytatják.

„Árnyékban” van-e az erdélyi magyar sajtó? Médiavita a Transindex-ügy nyomán
2022. február 21., hétfő

MÚRE-elnök a Transindex-ügyről: nem kell mindenkinek csomagolnia

Több szakmai szolidaritásra lenne szükség Szűcs László, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének elnöke szerint, aki a Transindex munkatársainak felmondása kapcsán nem tartja szerencsésnek kisajátítani olyan fogalmakat, mint sajtószabadság.

MÚRE-elnök a Transindex-ügyről: nem kell mindenkinek csomagolnia