EP: el kell ismerni az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatát, eljárást kell indítani Románia ellen

EP: el kell ismerni az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatát, eljárást kell indítani Románia ellen

Az Európai Uniónak fel kell számolnia az akadályokat, amelyek gátolják a szexuális kisebbségekhez tartozó embereket az alapjogaik gyakorlásában, és Európában el kell ismerni az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatát.

2021. szeptember 12., vasárnap

Ferenc pápa: veletek és értetek mondom, Isten, áldd meg a magyart!

Ferenc pápa azt kívánta a budapesti Hősök terén elmondott Úrangyala imádságban (Angelus), hogy legyen a kereszt a híd a múlt és a jövő között.

Ferenc pápa: veletek és értetek mondom, Isten, áldd meg a magyart!
2021. szeptember 12., vasárnap

Ferenc pápa Szent István és Szent Erzsébet bátorságát és hitét emelte ki budapesti miséjén

A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén mondott beszédében a budapesti Hősök terén vasárnap.

Ferenc pápa Szent István és Szent Erzsébet bátorságát és hitét emelte ki budapesti miséjén
2021. szeptember 12., vasárnap

Orbán Viktor: Ferenc pápa ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Ferenc pápát vasárnapi budapesti találkozójukon, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot – mondta az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor: Ferenc pápa ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot
2021. szeptember 12., vasárnap

Mint a Lánchíd: Ferenc pápa zsidók és keresztények egységét szorgalmazta az antiszemitizmussal szemben

A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa, aki egységet szorgalmazott az európai antiszemitizmus ellen vasárnap Budapesten.

Mint a Lánchíd: Ferenc pápa zsidók és keresztények egységét szorgalmazta az antiszemitizmussal szemben
2021. szeptember 12., vasárnap

Tudja, hogy sokan várják: Ferenc pápa megérkezett Budapestre

Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, aki a repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak.

Tudja, hogy sokan várják: Ferenc pápa megérkezett Budapestre
2021. szeptember 11., szombat

Ferenc pápa Budapesten: a Vatikánban felkészültek a szentatya indulására

Szokás szerint Alitalia repülőgéppel és népes sajtókísérettel indul 34. külföldi útjára Ferenc pápa, aki vasárnap reggel érkezik meg Budapestre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje alkalmából.

Ferenc pápa Budapesten: a Vatikánban felkészültek a szentatya indulására
2021. szeptember 07., kedd

VB-selejtező: két támadóval kezd Rossi kapitány az andorraiak ellen

Két csatárral küldi pályára csapatát szerdán, az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

VB-selejtező: két támadóval kezd Rossi kapitány az andorraiak ellen
2021. szeptember 02., csütörtök

Hat év fegyházra ítéltek Magyarországon egy román férfit, aki rabolt és buszvezetőre támadt

Hat év fegyházra ítélt a bíróság egy 29 éves román állampolgárt, aki betört egy csepeli házba, majd pár hónappal később megtámadott egy buszvezetőt – tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.

Hat év fegyházra ítéltek Magyarországon egy román férfit, aki rabolt és buszvezetőre támadt
2021. augusztus 31., kedd

Román képviselő: egyesek féltek, hogy Magyarországnak adjuk a román gázt, de nagy az esély, hogy nekünk kell tőlük vásárolnunk

„Egyesek attól féltek, hogy Magyarországnak adjuk a román földgázt, de nagy esély van arra, hogy mi vásárolunk gázt a magyar szomszédtól” – irányította rá a közvélemény figyelmét Cristina Prună, az USR–PLUS parlamenti képviselője.

Román képviselő: egyesek féltek, hogy Magyarországnak adjuk a román gázt, de nagy az esély, hogy nekünk kell tőlük vásárolnunk
2021. augusztus 26., csütörtök

Börtönre ítéltek Magyarországon egy migránsokat szállító román embercsempészt

Embercsempészés bűntette miatt jogerősen 2 év 6 hónap börtönre ítélt és Magyarországról öt évre kitiltott a Körmendi Járásbíróság egy román férfit.

Börtönre ítéltek Magyarországon egy migránsokat szállító román embercsempészt
2021. augusztus 24., kedd

Szijjártó: konfliktus helyett jobb a kulturált együttműködés Kelet és Nyugat között

Magyarországnak érdeke a szoros, kölcsönös eredményekre fókuszáló együttműködés Oroszországgal, így vannak ezzel barátaink és szövetségeseink is, csak ők nem beszélnek erről nyíltan – jelentette ki Szijjártó Péter.

Szijjártó: konfliktus helyett jobb a kulturált együttműködés Kelet és Nyugat között
2021. augusztus 24., kedd

Három év börtönre ítéltek egy román embercsempészt Magyarországon

Jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt, hat évre pedig kitiltott Magyarország területéről a Sárvári Járásbíróság egy román férfit.

Három év börtönre ítéltek egy román embercsempészt Magyarországon
2021. augusztus 20., péntek

Szent István Rend kitüntetésben részesült Lovász László matematikus és Vizi E. Szilveszter orvos

A Szent István Rend nemzeti elismerésünk legrangosabb kifejezője, a tiszteleté határon innen és túl – mondta Áder János köztársasági elnök, 

Szent István Rend kitüntetésben részesült Lovász László matematikus és Vizi E. Szilveszter orvos
2021. augusztus 19., csütörtök

Erdélyi magyar püspököket is kitüntettek az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Budapesten

Minden magyar feladatának nevezte a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten, hogy Szent István király nyomán országépítő legyen a saját helyén.

Erdélyi magyar püspököket is kitüntettek az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Budapesten
2021. augusztus 19., csütörtök

Vádat emeltek az 59 migránst szállító román embercsempész ellen Magyarországon

Minősített embercsempészés bűntette miatt vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy román férfi ellen, aki 2020-ban egy teherautóban 59 bevándorlót akart a szerb-magyar határtól Ausztriába szállítani.

Vádat emeltek az 59 migránst szállító román embercsempész ellen Magyarországon
2021. augusztus 18., szerda

Önálló magyar mentőakció indul Kabulba

Önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

Önálló magyar mentőakció indul Kabulba
2021. augusztus 16., hétfő

Magyarország nem fogad be korlátlanul afgán migránsokat

Magyarország nem fogad be mindenfajta korlátozás nélkül afgán migránsokat – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közmédiának.

Magyarország nem fogad be korlátlanul afgán migránsokat