Alfred Bulai szociológus, egyetemi oktató
Fotó: Alfred Bulai/Facebook
Évtizedeken keresztül szexuálisan zaklatta diáklányait Alfred Bulai neves bukaresti szociológus, egyetemi professzor a Snoop tényfeltáró portálnak nyilatkozó egykori áldozatok szerint. Az érintett felsőoktatási intézmény etikai eljárást kezdeményezett oktatójával szemben.
2024. július 29., 14:522024. július 29., 14:52
2024. július 29., 15:452024. július 29., 15:45
A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Nemzeti Iskola (SNSPA) elnevezésű egyetem szociológiai tanszékét nyolc éve irányító Alfred Bulairól hétfőn közölt tényfeltáró írást a Snoop portál. A cikk szerint a 61 éves egyetemi oktató előszeretettel hozott fel szexuális témákat a diáklányokkal négyszemközt folytatott beszélgetések során, ugyanakkor ezeket nem kerülte az előadásai során sem.
Rendszeresen arra intette nőnemű hallgatóit, hogy nekik „szexiknek” kell lenniük, arra kérte őket, hogy vetkőzzenek le előtte, legyen bátorságuk „közszemlére tenni a testüket”. „Ha azt mondom, vetkőzz le, levetkőzöl?” – teszi fel a kérdést a vezető szociológus egyik diáklányának egy hangfelvétel tanúsága szerint, amelyet maga az érintett rögzített, majd a Snoop portál rendelkezésére bocsátotta. „Vetkőzz le, hogy bizonyítsd be előttem, mekkora önbizalmad van” – kérte hallgatóját az oktató.
A tényfeltáró portálnak a SNSPA 18 egykori hallgatójával sikerült szóba állnia, akik egytől egyig megerősítették az Alfred Bulai által folytatott szexuális abúzusokat. Ketten közülük videókamera elé állva, az arcukat is vállalva mesélték el, miként környékezte meg őket nyíltan a felsőoktatási intézmény szociológiai tanszékének vezetője. A leleplező cikkben leírtak alapján a professzor fogdosta is a diáklányait, másokat megpróbált megcsókolni, míg egyesekkel szexuális kapcsolatot is létesített.
A Snoop megkeresésére Bulai tagadta, hogy arra kérte volna hallgatóit, vetkőzzenek le előtte, majd amikor a telefonbeszélgetés során lejátszották neki a hangfelvételt, amikor éppen erre céloz az egyik diáklánynak, az oktató így felel: „Nem tudom, fogalmam sincs. Az biztos, hogy nem vetkőzött le, és nem létezett ilyen irányú kérés, amit gyakorlatba ültessen”. Bulai nemmel válaszolt arra a kérdésre, hívta-e fel valaha a magánlakására valamelyik hallgatóját, illetve létesített-e intim kapcsolatot diáklánnyal.
Remus Pricopie, a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora hétfőn „sürgős és részletes” elemzést kért a felsőoktatási intézmény etikai bizottságától Alfred Bulai professzor ügyében, miután több tanítványa szexuális zaklatással és visszaéléssel vádolta meg az oktatót a sajtóban. A SNSPA közleménye szerint a rektor kéri, hogy a professzor távozzon az egyetem szociológiai intézetének éléről, és ügye elemzésének lezártáig függesszék fel az oktatói tevékenységét. „Az SNSPA zéró toleranciát tanúsít a zaklatás, diszkrimináció vagy visszaélés bármely formájával szemben. Úgy véljük, hogy az ilyen viselkedés elfogadhatatlan és káros az akadémiai szférára, veszélyezteti diákjaink biztonságát és jólétét” – idézi a közleményt az Agerpres hírügynökség.
Eszerint az egyetem etikai bizottsága összegyűjti az összes szükséges bizonyítékot, minden érintettet kihallgat ebben az ügyben, és szükség esetén megfelelő szankciókat alkalmaz. A rektor arra kérte Cristian Pîrvulescu dékánt, hogy sürgősen hívja össze a politikatudományi fakultás kari tanácsát, és elemezzék a helyzetet.
Ezzel egy időben a vádak nyilvánosságra kerülése után a Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) párt felszólította a rendőrséget: hivatalból indítson eljárást ebben az ügyben. Emellett arra kérte a román oktatási minisztériumot, hogy vezessen be magatartási kódexet a hazai felsőoktatásban.
Nem Mircea Geoanát, a NATO román főtitkár-helyettesét hozta ki a legesélyesebbnek az államfői tisztségért zajló küzdelemben a CURS közvélemény-kutató legfrissebb felmérése.
Tizenhét éves fiatalember gázolt halálra egy kilencéves gyermeket vasárnap este Bukarestben, majd elhajtott a helyszínről. A rendőrség megtalálta és előállította a tettest, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.
Idegesen reagált Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője Tánczos Barna korábbi RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter egyik tusványosi kijelentésére, amely szerint a magyar közösség a választások után közelebb kerül az autonómiához.
Marcel Ciolacu egy vasárnapi sajtóeseményen kijelentette, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) árának korlátozását „a piac rendeződése után” megszünteti a kormány.
Orbán Viktor miniszterelnöknek a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadására reagáltatták vasárnap Marcel Ciolacu román miniszterelnököt, aki nem marasztalta el magyar hivatali kollégáját kijelentései miatt.
A sokéves átlagnál magasabb hőmérsékleti értékek várhatók a következő hónapban, de még nem állítható teljes bizonyossággal, hogy augusztus melegebb lesz júliusnál – nyilatkozta vasárnap az Agerpres-nek az Országos Meteorológiai Szolgálat vezérigazgatója.
Constantin Brâncuşi Târgu Jiu-i szoboregyüttese és a római limes romániai szakasza is felkerült az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára – számolt be szombaton a Facebook-oldalán Raluca Turcan kulturális miniszter.
Intézkedéseket rendelt el a határrendészet Giurgiu területi felügyelősége a zökkenőmentes utasellenőrzésre és a várakozási idők csökkentésére a román–bolgár határon, ahol a hétvégén nagy forgalom várható.
Elsőfokú (sárga jelzésű) hőségriasztást adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat 12 déli megyére és Bukarestre.
A Románia területén földet ért orosz dróndarabok kapcsán Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentette pénteken, hogy a helyzet állandó megfigyelés alatt áll, és hogy Románia nem lőheti le Ukrajna területén ezeket a drónokat.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)