Az egykor a Szovjetunióhoz tartozó Baltikumban tett utazást az a történészcsapat, amelynek tagjaként a kolozsvári Papp Annamária és Benkő Levente is felkereste az egykori lágereket, ahol magyarok is raboskodtak a második világháborút követően.
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tizennégy megyében összesen 82 házkutatást végeznek szerda reggel a rendőrök és a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) ügyészei.
A Román Űrügynökség (ROSA) tájékoztatja a lakosságot és a média képviselőit, hogy szeptember 26-án élőben közvetítik, és nyomon lehet követni egy aszteroida eltérítését egy nemzetközi űrmisszió során, amelyben Románia is részt vesz.
Kutatók próbálnak megtanítani egy robotot arra, hogy a megfelelő időben nevessen, ettől az emberek és a mesterségesintelligencia-rendszerek (MI-rendszerek) közti beszélgetések gördülékenyebbé tételét remélik.
Multivitaminok és ásványi anyagok napi fogyasztása csökkentheti az idősek kognitív képességeinek romlását egy amerikai kutatás szerint.
Az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) dózismérőivel a fedélzetén, a NASA Artemis programjának első küldetésében indul Hold körüli útjára az Orion űrhajó – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat.
Újabb kutatás erősíti meg, hogy a heti rendszerességgel végzett szabadidős tevékenységek csökkenthetik a halálozási kockázatot az idősebb korosztálynál.
Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet, és általánossá válhatnak a hőhullámok 2035-ra Európában.
Shaun, a bárány is részt vesz a Holdat megkerülő, legénység nélküli NASA-űrmisszióban – közölte a népszerű animációs tévésorozatot gyártó brit Aardman stúdió.
Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást – közölték az ELTE kutatói az MTI-vel kedden.
Az amerikai igazságügyi minisztérium a nyomozás érdekeire hivatkozva elutasította, hogy nyilvánosságra hozza a Donald Trump házánál tartott FBI-házkutatásról készült, eskü alatt tett vallomásokat. A lépésre a republikánus párt kérte a minisztériumot.
Nyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől minősítettnek tartott iratokat is lefoglaltak.
Csaknem négyszer gyorsabban melegszik az Északi-sark vidéke a Föld más területeihez képest egy friss finn tanulmány szerint.
Az amerikai igazságügyi miniszter személyesen engedélyezte a Donald Trump volt amerikai elnök floridai rezidenciáján folytatott házkutatást – közölte maga Merrick Garland.
Magas a kockázata annak, hogy hurrikánok vagy akár trópusi ciklonokhoz hasonló szélviharok is kialakuljanak ősszel a Földközi-tenger térségében a víz hőmérsékletének rendkívüli felmelegedése miatt – állítja egy francia klímakutató.
Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket.
Miközben növekszenek a feszültségek Kína, az Egyesült Államok és Tajvan között, egy kínai hordozórakéta nemrég titkos céllal pályára állított egy titkos, újra felhasználható űreszközt – írta hétfőn a Futura francia hírportál.
Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói Ajka közelében; az egyik fajt a 30Y zenekarról nevezték el – közölte az egyetem az MTI-vel.