Néhány NATO-tagállam tárgyalja annak lehetőségét, hogy katonai kiképzőket vagy magán biztonsági csoportokat küldjenek Ukrajnába az ukrán csapatok kiképzésére és a felszerelések javításában való segítségnyújtásra – jelentette a New York Times csütörtökön.
Oroszország és Kína atomhatalmi biztonsági övezetek kialakítását szorgalmazza a különböző katonai szövetségek között abban a nyilatkozatban, amelyet a két elnök csütörtökön tett közzé közösen.
Továbbra is súlyos állapotban van Robert Fico szlovák miniszterelnök, akire szerdán délután, Nyitrabányán lőtt rá egy merénylő.
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban – tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t.
Az RMDSZ-nek az Európai Parlamentben van a helye, azért, hogy az erdélyi magyar embereknek erős hangja legyen Európában, ne csökkenjen az ereje a Kárpát-medencében, Romániában és Brüsszelben – mondta Lázár János miniszter csütörtökön Nagyváradon.
Palya Bea Prima- és kétszeres Artisjus-díjas népdalénekes, előadóművész Lisztes Jenő cimbalomművésszel közösen ad koncertet június elsején Kolozsváron.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.
Jelentősen nőtt tavaly az autószerelő műhelyekben alkalmazott munkadíj – derül ki a biztosítótársaságok szövetsége (BAAR) által készített elemzésből.
Varga Miklós és Vikidál Gyula is visszatér a torockói Duna Napokra, a Fehér megyei, festői szépségű településen szervezendő eseményt 10. alkalommal tartják.
Román állami támogatásból egészíti ki a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gazdáknak nyújtott uniós dotációt. A kormányfő által a napokban aláírt jogszabályok értelmében a romániai gazdák mintegy 400 millió euró többlettámogatásra jogosultak.
Arany helyett a gazdasági szempontból kiemelten fontos fémkincsnek minősített germániumot bányászna a román állam Verespatakon, de a történelmi bányajáratainak idegenforgalmi hasznosítása is szerepel a kormány tervei között.
Kenutúrák, bölényszafari, lápréti barangolás, sólyom- és sasles, népi játszóház, ingyenes és kedvezményes belépési lehetőségek várják idén is az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében.
Az egyetemi felvételi előtt álló magyar fiataloknak segít az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), mely idén is frissítette a Felvi.ro egyetemböngésző adatbázisát.
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
Egy 27 éve eltűntnek nyilvánított férfit találtak meg a szomszédja istállójában egy közép-algériai faluban – közölte a helyi hatóságok nyilatkozatát idézve a nemzetközi sajtó.
Nekünk stratégiai partnerünk a partiumi magyarság a jövőben – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Nagyváradon.
„Az összmagyarság érdeke minél több, a nemzeti ügyért elkötelezett határon túli magyar és magyarországi képviselő mandátumszerzése” – hívják fel a figyelmet a határon túli magyar szervezetek közös, Nagyváradon kibocsátott nyilatkozatukban.
A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.