Újfent utcára vonultak a kormány alkalmazottai Bukarestben
Fotó: FNSA/Facebook
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
2024. május 16., 17:102024. május 16., 17:10
2024. május 16., 17:202024. május 16., 17:20
Bogdan Şchiop, a közigazgatásban dolgozók országos szakszervezeti szövetségének (FNSA) elnöke közölte, hogy a kormány alkalmazottai 15 és 16 óra között megszakították a munkát. A szakszervezeti vezető emlékeztetett: ezen a héten a kormány alkalmazottai már másodszor tiltakoznak amiatt, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket a többi közigazgatási alkalmazottal szemben, és
„Felhívjuk a figyelmet, hogy a tiltakozásban részt vevő munkavállalók megfélemlítésére irányuló bármilyen kísérletre szakszervezetünk a lehető leggyorsabban fog reagálni, és a munkavállalók tiltakozáshoz való alkotmányos jogának védelmében illetékes összes intézményt, beleértve az európai intézményeket is, értesíteni fogunk az ilyen esetekről” – szögezte le közleményében a FNSA elnöke. A kormányapparátusban dolgozók első spontán tiltakozására hétfőn került sor.
Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is, akik az ország számos megyéjében az intézmény előtt tüntettek csütörtökön. Az alkalmazottak arra panaszkodnak, hogy hátrányos megkülönböztetés éri őket, mivel a területi ügynökségek dolgozói alacsonyabb fizetést kapnak, mint a központi intézmény alkalmazottai.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettségét.
Sorin Grindeanu ügyvivő szociáldemokrata elnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormányprogram nem a Cotroceni-palotában készül, Nicușor Dan csak azzal a szándékkal konzultált a parlamenti pártokkal, hogy tájékozódjon.
Az olténiai Ocnele Mariban 2001 szeptemberében következett be tragédia, amikor beomlott egy sóbánya boltozata, és a felszínen keletkezett kráterben több lakóház is eltűnt. Csak a véletlenen múlt, hogy a katasztrófa nem követelt emberéleteket.
Daniel David egy csütörtöki kolozsvári sajtóeseményen kijelentette, hogy bizonyos feltételekkel továbbra is oktatási miniszter maradhat.
Nicușor Dan államfő csütörtökön közölte, hogy valós időben tájékoztatják az áradásokról, és gyors beavatkozásra kérte a hatóságokat az emberéletek és az anyagi javak védelmében.
Senki sem kényszerítheti a Szociáldemokrata Pártot (PSD) arra, hogy ne szavazzon meg egy kisebbségi kormányt – így reagált a párt ügyvivő elnöke, Soin Grindeanu csütörtökön arra a felvetésre, hogy hajlandóak-e belépni a soron következő kormányba.
Viharos időjárásra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére.
A leendő kormányt politikusnak kell vezetnie, nem pedig egy technokrata miniszterelnöknek – szögezte le csütörtökön Nicuşor Dan államfő.
Munkacsoport létrehozásában állapodott meg a négy „Európa-barát” párt és a nemzeti kisebbségi frakció a költségvetési hiány lefaragása érdekében a Nicușor Dan államfő által kezdeményezett szerdai egyeztetéseken.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a párt által javasolt deficitcsökkentő intézkedéseket ismertette az államfővel a Cotroceni-palotában tartott keddi informális konzultáción – számolt be a sajtónak a találkozó után Dominic Fritz.
szóljon hozzá!