Tíz méter mély kútban találták meg egy pap holttestét a Kolozs megyei Mezőgyéresen (Ghirişu Român). A rendőrség nyomozást indított a 61 éves férfi halála körülményeinek tisztázása érdekében.
Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a kormány leváltása érdekében a demokráciáért tartott budapesti tüntetés szónokai szombaton.
Olcsóbbá kellene válnia a villanyáramnak, miután a Versenytanács vizsgálata nyomán arra derült fény, hogy több energetikai vállalat is megállapodott egymással, amivel megkárosították a fogyasztókat.
Megtarthatja rektori tisztségét, ha a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa nem fogadja el lemondását, ez esetben egyik helyettese irányítaná a kolozsvári felsőoktatási intézményt, közölte Ioan-Aurel Pop, a Román Akadémia újdonsült elnöke.
A Trianon című rockopera nem csupán az 1920-as békeszerződésről szól, hanem arról is, hogy miként próbálta feldolgozni a magyar társadalom a békekötés következményeit az elmúlt csaknem 100 évben - mondta Koltay Gábor, a nagyszabású darab rendezője.
Nagy érdeklődés övezte idén is a Könyvturi | élőkönyvtár rendezvényt, amelyet a semmiből mindent mottóval szerveztek meg csütörtökön és pénteken a kolozsvári Szabók bástyájában.
Hiábavaló volt az egészségbiztosítási pénztárral (CNAS) való rengeteg egyeztetés és a tiltakozás, gyakorlatilag alig változott a háziorvosok számára összeállított új keretszerződés – hívták fel a Krónika figyelmét a szakemberek.
Heteken belül általános munkabeszüntetés robbanhat ki az egészségügyi rendszerben, az ágazatban ugyanis egyre nagyobb a forrongás a kormánynak az egyes alkalmazottak bére csökkenéséhez vezető intézkedései miatt.
Nem szabad a fejünket a homokba dugnunk, gondolkodni kell azon, hogy radikálisan más utat kezdjünk az erdélyi magyar orvosképzést illetően – jelentette ki pénteken Marosvásárhelyen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Április 21-től Észak-Korea leállítja az atom- és az interkontinentális rakétákkal végzett kísérleteket. Donald Trump amerikai elnök „remek hírként” üdvözölte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentését.
Nem ismert a Románia területén élő medvék pontos száma, egyes becslések szerint akár 8-9 000 egyed is élhet az országban – nyilatkozta pénteken Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.
A román oktatási miniszter rendeletével indulhat újra a szeptemberi tanévkezdéstől a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium – nyilatkozta pénteken Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Liviu Dragnea újabb ígéretével.
Két palesztint agyonlőttek, sokakat pedig begsebesítettek az izraeli katonák a Gázai övezet határánál sorozatban negyedik pénteken zajló erőszakos tüntetéseken - jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Az egészségügyben dolgozók és a vasutasok is utcára vonultak pénteken, előbbiek a kórházak kiegészítő személyzete béreinek csökkenése, utóbbiak a rossz munkakörülmények miatt tiltakoztak.
A kormány nem konzultált a külkapcsolataiban meghatározó szerepet játszó államfővel arról a szándékáról, hogy áthelyezze Tel-Avivből Jeruzsálembe Románia izraeli nagykövetségét, Klaus Iohannis államfő pedig elhamarkodottnak tartana egy ilyen lépést.
Elismerte felelősségét és bocsánatot kért az „okozott károkért” a feloszlatására készülő Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet pénteki közleményében, amelyet a Gara és a Berria című baszk újságoknak juttatott el.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke újabb ismét megígérte Orbán Viktornak, hogy rendezik a marosvásárhelyi magyar tannyelvű Római Katolikus Gimnázium ügyét.
Magyarországon 643 791 ember írta alá a Minority Safe Pack elnevezésű európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést - közölte az aláírásgyűjtést Magyarországon szervező Rákóczi Szövetség főtitkára Budapesten, miután az aláírásokat átadták a Nemzeti Választási Irodának.