Ötvenre nőtt Romániában a kanyaró halálos áldozatainak száma, miután újabb gyerek vesztette életét a járvány miatt – közölték pénteken a román hatóságok.
Nem a válogatott, hanem a klubok feladata a játékosok mentális és fizikai felkészítése – jelentette ki Csányi Sándor elnök a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) éves közgyűlésén, s az azt követő sajtótájékoztatón pénteken Telkiben.
Orbán Viktor befejezte a kormányalakításról szóló konzultációs folyamatot, eredményéről a miniszterelnök tájékoztatást adott a Fidesz és a KDNP elnökségének. Magyarország új kormánya az Országgyűlés alakuló ülését követő hetekben áll fel.
A Louis Arthur Charles nevet kapta Vilmos herceg és Katalin hercegnő hétfőn született harmadik gyermeke.
Szobrot avattak pénteken a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának épületében Gidófalvy Istvánnak, az erdélyi szövetkezeti mozgalom 20. század eleji megszervezőjének.
Előfutamokkal indul a 11. Nemzeti Vágta, idén május elsején Sarkadon rendezik meg az első vidéki elővágtát, míg a nagyszabású lovasverseny döntőjére szeptember 14–16. között kerül sor Budapesten, a Hősök terén – közölték az MTI-vel pénteken a szervezők.
A Rubin Energiamonitor magyar fejlesztésű víz-, gáz-, áram- és hőenergia monitorozására alkalmas megoldás. A fejlesztők a környező országokban keresnek viszonteladókat az egyszerűen telepíthető rendszernek.
Klaus Johannis államfő pénteken bejelentette: megvonja bizalmát Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnöktől, alkalmatlannak tartja őt tisztsége ellátására és lemondásra szólítja fel.
Bizonytalanná vált a 2018/2019-es tanévben használandó tankönyvek sorsa, miután alkotmányellenesnek nyilvánították az állami kiadó átalakítására vonatkozó rendeletet. A szaktárcának ezek után két lehetősége maradt.
A kormánykoalíció és az államfő között kirobbant nézeteltérés miatt Viorica Dăncilă miniszterelnök egy órával a péntek délelőttre tervezett találkozó előtt lemondta a Cotroceni-palotába tervezett megbeszélést.
A magyar nyelvű orvosképzésnek meg kell maradnia Erdélyben – ebben minden mérvadó tényező egyetért. Az azonban, hogy ez hogyan érhető el, egyelőre még homályba vész.
Az 1956-os forradalmat követő korszakot idézik azok az elmúlt évtizedben készült magyar játékfilmek, amelyeket a marosvásárhelyi Filmes találkozások rendezvénysorozat keretében vetítenek. Pénteken A berni követ című politikai thrillert láthatja a közönség.
Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök szerint „van egy adag antiszemitizmus” abban, ahogyan Klaus Johannis államfő a miniszterelnök és az ő izraeli látogatásával kapcsolatban nyilatkozott.
Az északi vezető átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és megkezdte a tárgyalásokat a déli elnökkel – a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.
Kigyulladt csütörtökön Aradon a helyi tömegközlekedési vállalat egyik autóbusza. A jármű szinte teljesen kiégett, azonban az utasok nem sérültek meg, még azelőtt sikerült leszállniuk a buszról, hogy felcsaptak volna a lángok.
Közel háromszázan tiltakoztak csütörtök délután a marosvásárhelyi Színház téren a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Petru Maior Tudományegyetem összeolvadása, a magyar oktatás fokozatos elsorvasztása ellen.
Megérkezik az erdélyi és partiumi mozikba Herendi Gábor Valami Amerika 3. című filmje, amelyet már több mint 370 ezer néző látott a magyarországi filmszínházakban.
Éles szavakkal bírálta a jobboldali Klaus Johannis államfő csütörtökön a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőit, amiért egy „titokban előkészített látogatáson, felhatalmazás nélkül” tárgyalnak Izraelben.