Egyelőre nem sikerült érvényteleníttetnie Maros megye prefektusának a marosvásárhelyi iskolák többnyelvű feliratozására vonatkozó önkormányzati határozatot.
Megkezdte felkészülését a 2018-2019-es bajnoki idényre a Sepsi OSK. A 9. helyen végzett csapat kerete jelentős átalakuláson ment át, a változtatások azt a célt igyekeznek szolgálni, hogy a gárda kiesési gondok nélküli, erős középcsapattá váljon.
Gyorsult a fogyasztói árak emelkedése az euróövezetben és az Európai Unióban májusban.
Nem a francia közvéleményt képviseli a Charlie Hebdo szatirikus hetilap – jelentette ki az Agerpres megkeresésére Michele Ramis, Franciaország bukaresti nagykövete.
Többórás forgalmi dugó alakul ki időnként a Marosvásárhelyhez közeli Kerelőszentpálon a vasúti felüljárón zajló munkálatok miatt, amelyek még jó néhány hétig tartanak. A szakasz elkerülhető lenne, csakhogy erre egy tábla sem figyelmezteti a sofőröket.
Nincs jogi alapja a Sebastian Ghiţă kiadatására vonatkozó kérelem visszavonásának – nyilatkozta pénteken Tudorel Toader igazságügyi miniszter.
Tartalmas nappali programokkal, minden korosztályt megmozgató koncertekkel várják az érdeklődőket a pénteken kezdődő gyalui Várkert Fesztiválon.
Romániából szállítják a Magyarországon tervezett autópályákhoz szükséges építőanyagot, ennek érdekében új határátkelő nyílik a két ország között. Eközben jól haladnak az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres–Marosvásárhely-szakaszán a kivitelezők.
Mire e sorokat kinyomtatják, és az olvasók elé kerülnek, a meglehetősen szokatlan, csütörtöki kezdés nyomán már mindenki tudni fogja, hogyan végződött az oroszországi labdarúgó-világbajnokság nyitómeccse a házigazdák és Szaúd-Arábia között.
A gazdasági és közigazgatási autonómia lehetne Románia új országprojektje – jelentette ki csütörtökön Cătălin Cherecheş. Nagybánya polgármestere a máramarosi üzletemberek egyesületének alakuló gyűlésén beszélt, amelyen jelen volt Eugen Teodorovici pénzügyminiszter is.
Hétvégén sem ússzák meg szárazon az erdélyiek és a partiumiak: a meteorológiai szolgálat csütörtök délután heves esőzésekre, erős szélre és jégesőre vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki, a jelzés egyelőre szombat estig érvényes az egész országban.
A jövőről, annak kihívásairól értekeztek a jelenlevők a Kovászna megye gazdasági jövőképe 2020–2030 között című konferencián csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. Sok az ismeretlen, a brassói repülőtér megépülése viszont egyre biztosabbnak látszik.
Az Európai Bizottság eljárásmódot dolgozott ki az unióban forgalmazott élelmiszerek minőségi összehasonlítására, a kettős élelmiszerminőség megállapítása érdekében – közölte az uniós bizottság csütörtökön.
Bihar megye önkormányzata csütörtöki ülésén igazolta egy szociáldemokrata képviselő mandátumát, és ezzel véget ért az önkormányzat munkáját kilenc hónapja megbénító patthelyzet.
Kallós Zoltánra emlékezve ballagtak el csütörtökön a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány mezőgazdasági szakképzésének végzős diákjai.
Közel ezer hektáros telek Arad megyéről Temes megyére történő átruházásáról szóló dokumentumokat ellenőriz csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Temes megyei prefektúrán.
Gabriel Vlase szociáldemokrata politikust, a bukaresti képviselőház alelnökét jelöli Klaus Johannis államfő a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségére – közölte csütörtökön az elnöki hivatal.
A Los Angeles-i kerületi ügyészség vizsgálja Sylvester Stallone amerikai filmsztár kilencvenes évekbeli nemierőszak-ügyét – értesült a The Hollywood Reporter.