Ismét elrajtol a KMN-Donaton Terepfutóverseny, már lehet jelentkezni

Ismét elrajtol a KMN-Donaton Terepfutóverseny, már lehet jelentkezni

Idén újra várják a jelentkezőket az immár negyedik KMN-Donaton Terepfutóversenyre, amelyet a 13. Kolozsvári Magyar Napok zárónapján tartanak meg – tájékoztattak pénteken a szervezők.

2022. július 15., péntek

Színes programkínálattal várja a színházkedvelőket a 13. Kolozsvári Magyar Napok

A korábbi éveknek megfelelően a Kincses Kolozsvár Egyesület – szoros partneri együttműködésben a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal – idén is számos előadást szerepeltet a Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában.

Színes programkínálattal várja a színházkedvelőket a 13. Kolozsvári Magyar Napok
2022. július 14., csütörtök

Egész Erdély ünnepének szánják a felújított Szent Mihály-templom megáldását Kolozsváron

Többéves munka után az utolsó simításoknál tart a kolozsvári Szent Mihály római katolikus templom felújítása, restaurálása, Kolozsvár és Erdély ékességét augusztus 13-án hálaadó szentmise keretében áldják meg, illetve szentelik fel az új oltárt. 

Egész Erdély ünnepének szánják a felújított Szent Mihály-templom megáldását Kolozsváron
2022. május 12., csütörtök

Járvány előtti fergeteges hangulatot ígér a 13. Kolozsvári Magyar Napok

Itt leszünk! mottóval, a világjárvány előtti létszámban és lelkesedéssel szeretnék megtartani idén a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) – jelentették be a szervezők. 

Járvány előtti fergeteges hangulatot ígér a 13. Kolozsvári Magyar Napok
2022. április 10., vasárnap

Közkinccsé teszik a rendszerváltozás óta született magyar egyházzenei műveket idén nyáron egy kolozsvári fórumon

Egyházzenei fórumot szerveznek augusztusban Kolozsváron, hogy közkinccsé tegyék a rendszerváltozás óta született magyar műveket.

Közkinccsé teszik a rendszerváltozás óta született magyar egyházzenei műveket idén nyáron egy kolozsvári fórumon
2022. február 08., kedd

Multikulturális városnapok: utolérte magát Kolozsvár?

„Jó napot kívánok, polgármester úr!” – reagált viccesen Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője Emil Boc polgármester bejelentésére, miszerint idéntől multikulturális rendezvénnyé válik a kolozsvári városnapok. 

Multikulturális városnapok: utolérte magát Kolozsvár?
2021. augusztus 23., hétfő

„Semmi sem pótolhatja a fizikai jelenlétet” – Járványban is sikeres volt a Kolozsvári Magyar Napok

Mennyiségileg és minőségileg is sikerült megközelíteni a két évvel ezelőtti szintet a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) idei, vasárnap véget ért 12. kiadásán, közölték a szervezők. 

„Semmi sem pótolhatja a fizikai jelenlétet” – Járványban is sikeres volt a Kolozsvári Magyar Napok
2021. augusztus 22., vasárnap

Életről és irodalomról: Ferenczes István költővel, íróval Papp Attila Zsolt beszélgetett a KMN keretében

Irodalomról, újságírásról, politikai szárnypróbálgatásokról, múltidézésről volt szó azon a  beszélgetésen, amely során Papp Attila Zsolt költő, újságíró faggatta Ferenczes István költőt, írót, a Székelyföld folyóirat alapítóját.

Életről és irodalomról: Ferenczes István költővel, íróval Papp Attila Zsolt beszélgetett a KMN keretében
2021. augusztus 20., péntek

Írta és varrta... kalotaszegi varrottasokat bemutató kiállítás nyílt a Kolozsvári Magyar Napok harmadik napján

A Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményében található Kalotaszegi írásos hímzéssel díszített textíliákból nyílt kiállítás csütörtökön, a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

Írta és varrta... kalotaszegi varrottasokat bemutató kiállítás nyílt a Kolozsvári Magyar Napok harmadik napján
2021. augusztus 20., péntek

Kolozsvár, a város – Magyarnapi beszélgetés Erdély fővárosának „születésnapján”

Kolozsvár sokak szerint az erdélyi magyarság fővárosa. A város, mely kulturális életéről és magyar értékeiről nevezetes, mely átvészelte a Funar-korszakot (is) és mely Európa leggyorsabban fejlődő városai között van. 

Kolozsvár, a város – Magyarnapi beszélgetés Erdély fővárosának „születésnapján”
2021. augusztus 20., péntek

Interaktív, igaz-hamis jellegű sétán elevenedett meg a középkori Kolozsvár

Interaktív, igaz-hamis jellegű városnézésre és történethallgatásra hívta a Korzó Egyesület az édeklődőket a Kolozsvári Magyar Napok keretében, ahol a résztvevők kedvükre szemelgettek a valós tényeken alapuló történetek és a városi legendák között.

Interaktív, igaz-hamis jellegű sétán elevenedett meg a középkori Kolozsvár
2021. augusztus 20., péntek

Kikerekedett: visszatért az igazi magyarnapos hangulat Kolozsvárra

A mottójához méltóan valóban Kerekedik a 12. Kolozsvári Magyar Napok (KMN), a tavalyi – szigorú korlátozások között megrendezett – kiadáshoz viszonyítva idén már igazi magyarnapos hangulat uralkodik a kincses városban. 

Kikerekedett: visszatért az igazi magyarnapos hangulat Kolozsvárra
2021. augusztus 20., péntek

Az alkotókkal közösen rezonálhatott a kolozsvári közönség a Rezonanciák. Valamilyen formában című zenei performanszon

Auditív és vizuális ingerekkel dúsított utazásra csalogatta a közönséget a csütörtök esti Rezonanciák. Valamilyen formában című zenei performansz, amelynek útikalauzai Ferencz Áron, Láng Dániel, Páll András és Adorjáni Panna voltak.

Az alkotókkal közösen rezonálhatott a kolozsvári közönség a Rezonanciák. Valamilyen formában című zenei performanszon
2021. augusztus 20., péntek

Egyetemi konzorciumra lehet számítani – kerekasztal-beszélgetés a Sapientia EMTE születéséről, húsz éves fejlődéséről

A Sapientia egyetem húsz éves történelméről tartottak kerekasztal-beszélgetést a 12. Kolozsvári Magyar Napok keretében. 

Egyetemi konzorciumra lehet számítani – kerekasztal-beszélgetés a Sapientia EMTE születéséről, húsz éves fejlődéséről
2021. augusztus 19., csütörtök

A román festészet fejlődésében is fontos szerepet játszott a 125 éves nagybányai művésztelep

A román festészet megújításában is fontos szerepe volt a 125 éve alakult nagybányai művésztelepnek Lucian Nastasa-Kovács, a Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója szerint, aki erről a Kolozsvári Magyar Napokon tartott pódiumbeszélgetésen beszélt.

A román festészet fejlődésében is fontos szerepet játszott a 125 éves nagybányai művésztelep
2021. augusztus 19., csütörtök

Film, színház, muzsika a kincses városban: gazdag kulturális programsorozatot kínál a Kolozsvári Magyar Napok

Az irodalom, zene, filmművészet, képzőművészet, az előadóművészetek, valamint a történelem is előtérbe kerül a 12. alkalommal szervezett Kolozsvári Magyar Napokon. A túlnyomórészt kulturális eseménysorozat vasárnapig várja a közönséget.

Film, színház, muzsika a kincses városban: gazdag kulturális programsorozatot kínál a Kolozsvári Magyar Napok
2021. augusztus 19., csütörtök

„A néptánc nem csupán egy tantárgy” – Kerekasztal-beszélgetés zajlott az ifjak oktatásáról Kolozsváron

A gyermeknéptánccsoportok erdélyi helyzetéről tartottak kerekasztal-beszélgetést a 12. Kolozsvári Magyar Napok keretében. Elhangzott, Erdély-szerte közel 300 amatőr csoport működik, egyesek alapítványi, háttéri intézményes struktúrával.

„A néptánc nem csupán egy tantárgy” – Kerekasztal-beszélgetés zajlott az ifjak oktatásáról Kolozsváron
2021. augusztus 19., csütörtök

Könyvbe szedték Erdély aranykorát – Kolozsváron volt az ősbemutató

„Erdély a magyar nemzet számára páratlan anyagi és szellemi értékeket teremtett meg, amire időről időre emlékeztetni kell” – mondta Dr. Oborni Teréz történész Erdély aranykora – Fejedelmek tündérkertje című könyvének kolozsvári ősbemutatóján.

Könyvbe szedték Erdély aranykorát – Kolozsváron volt az ősbemutató