Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Félezernél is több programmal, 76 helyszínen várja idén a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napok. A „Helyben vagyunk” mottó jegyében szervezett kulturális seregszemle augusztus 17–24. között tölti meg élettel a kincses város utcáit, tereit és intézményeit.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
„Helyben vagyunk!” mottóval tizenhatodik alkalommal szervezik meg idén a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN). Az augusztus 17–24. között tartandó seregszemle ez alkalommal is a kincses városi magyar közösség biztos pontja kíván lenni térben és időben.
A magyar kultúra ékszerdobozába volt alkalmuk betekinteni azoknak, akik múlt héten ellátogattak a kolozsvári Bolyai utcában kialakított kalotaszegi cifra szobába.
Az augusztus 18-25. között lezajlott 15. Kolozsvári Magyar Napok programjainak látogatottsága megközelítette a 250 ezer főt – vonták meg a szervezők a vasárnap este véget ért rendezvénysorozat mérlegét.
Több tucat bogrács alatt ropogott a tűz a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett örömfőzésen. Videós összeállításunkban ízelítőt nyújtunk a népes gasztronómiai rendezvényről.
Ha a Főteret a Kolozsvári Magyar Napok szívének tekintjük, a Farkas utcát bátran nevezhetjük az ütőerének, hiszen az esemény teljes ideje alatt lüktet itt az élet. Videóban foglaltuk össze a Farkas utca „arcainak” emlékeit a kincses városi rendezvényről.
Lesz-e a mostani huszonévesnek valaha saját ingatlana Kolozsváron? Tíz év múlva végigautózhatunk-e a kincses város körgyűrűjén? És vajon metróval utazhatunk a város különböző pontjai között?
A Farkas utca kézműves vására megkerülhetetlen igazodási pont Kolozsváron a magyar napok idején. A mintegy 110 kiállítóra sok ezer vásárló jut, és a kínálattól, valamint a szerencsétől is függ, hogy ki milyen vásárfiával tér haza.
A magyarországi felsőoktatási és szakképzési modellt az egész Kárpát-medencében, így Erdélyben is biztosítani kell: versenyképes és magyar identitású egyetemek kellenek – húzta alá Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtökön Kolozsváron.
Magyar–román együttműködésről, autonómiáról, az erdélyi magyar pártok együttműködéseinek lehetőségeiről is szó esett a Kolozsvári Magyar Napok szerdai beszélgetésén, a Főtér23 nevű helyszínen.
Naponta kétszer étkeztek, egy tálból ettek „húst hússal” és mártásokkal, „márkás” anyagokból varratott ruhákat viseltek, olvasni, írni, számolni és zenélni tanultak a középkori Magyarország nemes családjainak tagjai és városi polgárai.
Három kontinens közel 300 táncosa színesítette az augusztus 20-ai nemzeti ünnep kincses városi programjait. A 26. Szent István-napi Néptánctalálkozó keretében elkísértük a Heltai Alapítványtól a Főtérig népviseletben felvonuló csoportokat.
Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulóján jelent meg tavaly a Kós-Bánffy, Bánffy-Kós Emlékkönyv.