Meghosszabbították a temesvári karantént, bővül a vörös zóna

Meghosszabbították a temesvári karantént, bővül a vörös zóna

Hét nappal meghosszabbították a karantént Temesváron – közölte szerdán Nemeth Zoltan Temes megyei prefektus, ugyanakkor a négy környező községben is még egy hétig érvényben marad a vesztegzár. A döntést a megyei vészhelyzeti bizottság hozta, írta az Agerpres.

2021. március 24., szerda

Iohannis: nem akarunk országos karantént, de újabb korlátozások kellenek, és a húsvéti misére is megoldást kell találni


Nem szeretnének országos karantént bevezetni a hatóságok – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis. Az államfő az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt az óvintézkedések betartására szólított, illetve az oltási kampány felgyorsítását kérte.

Iohannis: nem akarunk országos karantént, de újabb korlátozások kellenek, és a húsvéti misére is megoldást kell találni
2021. március 23., kedd

Hat ezrelékre nőtt a fertőzöttségi ráta Kolozsváron – Bukarestben is elkerülnék a karantént

Egyetlen éjszaka alatt egy ezrelékkel ugrott meg a koronavírus-fertőzöttek aránya Kolozsváron, kedden már 6,39 ezreléken áll a vírusmutató. Emil Boc polgármester szerint a fő cél a vesztegzár elkerülése. Ezt szeretnék a bukaresti hatóságok is.

Hat ezrelékre nőtt a fertőzöttségi ráta Kolozsváron – Bukarestben is elkerülnék a karantént
2021. március 22., hétfő

Jelenleg nem merül fel országos szintű lezárás az egészségügyi államtitkár szerint

Andreea Moldovan, a bukaresti egészségügyi minisztérium államtitkára hétfőn úgy nyilatkozott: jelen pillanatban nem esedékes az országos szintű karantén bevezetése.

Jelenleg nem merül fel országos szintű lezárás az egészségügyi államtitkár szerint
2021. március 22., hétfő

Három város is karanténba kerül Hunyad megyében

Három városban is vesztegzárat vezetnek be keddtől Hunyad megyében, miután a megyei vészhelyzeti bizottság megszavazta az erre vonatkozó határozatot. A döntést még Bukarestnek is láttamoznia kell.

Három város is karanténba kerül Hunyad megyében
2021. március 22., hétfő

Temesvári vesztegzár: nem mindenkinek tetszik a Bukarestből „diktált” hosszabbítás

A temesvári polgármester üdvözölte, a Temes megyei közgyűlés elnöke bírálta a döntést, amely 72 órával meghosszabbította a karantént Béga-parti városban és a környező falvakban.

Temesvári vesztegzár: nem mindenkinek tetszik a Bukarestből „diktált” hosszabbítás
2021. március 22., hétfő

Rajtol a próbaérettségi, a járványhelyzet miatt mintegy 7500 diák nem most ad számot tudásáról

Országszerte mintegy 7500 diák nem vehet részt a héten zajló próbaérettségin a járványhelyzet indokolta korlátozások miatt – közölte vasárnap este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Rajtol a próbaérettségi, a járványhelyzet miatt mintegy 7500 diák nem most ad számot tudásáról
2021. március 19., péntek

Letették a fegyvert: a temesvári vendéglátósok azt kérik, ne hosszabbítsák meg a karantént

Serpenyőt, merőkanalat, kávéscsészét, poharat, szűrőt, reszelőt és más konyhai eszközöket helyeztek el pénteken reggel a temesvári vendéglátósok a Temes megyei prefektúra épületének lépcsőire, így jelezve, nem bírják tovább a korlátozásokat.

Letették a fegyvert: a temesvári vendéglátósok azt kérik, ne hosszabbítsák meg a karantént
2021. március 11., csütörtök

Vesztegzár a Máramaros megyei Koltón, valamint a községhez tartozó Koltókatalinon

Tizennégy napra karantén alá került a Máramaros megyei Koltó, valamint a községhez tartozó Koltókatalin. A Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár által aláírt rendelkezés szerda este lépett érvénybe.

Vesztegzár a Máramaros megyei Koltón, valamint a községhez tartozó Koltókatalinon
2021. március 06., szombat

Fritz: behúzzuk a vészféket, vesztegzár alá vonják Temesvárt hétfőtől négy környező községgel együtt

Karantén alá kerül a koronavírus-fertőzöttség magas aránya miatt vasárnap éjféltől Temesvár négy környező községgel együtt a hatóságok szombati döntésének értelmében.

Fritz: behúzzuk a vészféket, vesztegzár alá vonják Temesvárt hétfőtől négy környező községgel együtt
2021. március 06., szombat

Tízzel kevesebb államból kötelező a karantén beutazáskor, Magyarország továbbra is sárga zónás

Aktualizálta az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a járványügyi kockázatot jelentő, sárga zónás országok jegyzékét. A listán szereplő államokból – közöttük Magyarországról – Romániába érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.

Tízzel kevesebb államból kötelező a karantén beutazáskor, Magyarország továbbra is sárga zónás
2021. február 28., vasárnap

Feloldják a vesztegzárat az Arad megyei Nagylakon, a vörös forgatókönyv lép hatályba

Vasárnap 22 órakor feloldják a vesztegzárat Nagylakon, a vörös forgatókönyv lép hatályba.

Feloldják a vesztegzárat az Arad megyei Nagylakon, a vörös forgatókönyv lép hatályba
2021. február 25., csütörtök

Franciaországban romlik a helyzet, Dunkerque-ben és a Riviérán is hétvégi karantén lesz

Romlanak a koronavírus-járvány mutatói Franciaországban, ezért az újabb variánsok fokozódó terjedésének megfékezése érdekében a következő hétvégén az északi Dunkerque-ben is karantén lép életbe – jelezte szerdán a francia kormány.

Franciaországban romlik a helyzet, Dunkerque-ben és a Riviérán is hétvégi karantén lesz
2021. február 19., péntek

Frissítették a magas járványügyi kockázatot jelentő államok jegyzékét, Magyarország továbbra is a listán

Aktualizálta pénteken az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a járványügyi kockázatot jelentő, sárga övezetbe sorolt országok jegyzékét. A listán szereplő államokból Romániába érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.

Frissítették a magas járványügyi kockázatot jelentő államok jegyzékét, Magyarország továbbra is a listán
2021. február 16., kedd

Több településen is karantént vezetnek be Temes megyében

Négy Temes megyei település karanténba helyezését javasolta kedden a megye közegészségügyi igazgatósága (DSP) a koronavírussal való fertőzöttségi ráta magas szintje miatt.

Több településen is karantént vezetnek be Temes megyében
2021. február 16., kedd

Továbbra is karanténba kell vonulniuk a külföldről Magyarországra beutazóknak, kivéve a fertőzésen átesetteknek

A külföldről hazatérőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős budapesti operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.

Továbbra is karanténba kell vonulniuk a külföldről Magyarországra beutazóknak, kivéve a fertőzésen átesetteknek
2021. február 14., vasárnap

Két hétre vesztegzár alá helyezik Nagylakot

Vesztegzár alá helyezik vasárnap 22 órától Nagylakot – döntött az Arad megyei katasztrófavédelmi bizottság, miután a városban meghaladta a 4,83-at az ezer lakosra jutó koronavírus-fertőzöttek száma.

Két hétre vesztegzár alá helyezik Nagylakot
2021. február 12., péntek

Teszt- és karanténkötelesek a 67 államból, közöttük Magyarországról Romániába beutazók

Koronavírustesztre és karanténra is kötelezik a román hatóságok azokat a polgárokat, akik a fokozottan fertőzöttnek számító államokból – közöttük Magyarországról – érezne Romániába. Az intézkedés február 15-étől, hétfőtől érvényes.

Teszt- és karanténkötelesek a 67 államból, közöttük Magyarországról Romániába beutazók