Köszönetet mondott Ferenc pápa, aki magyarországi látogatásán „minden magyar szeretetét érezte”

Köszönetet mondott Ferenc pápa, aki magyarországi látogatásán „minden magyar szeretetét érezte”

A történelmi és vallási gyökerek, valamint a népek közötti hidak nemzetéről beszélt Ferenc pápa magyarországi látogatását idézve szerdán, ahol megköszönte a hatóságok, a helyi egyház és a magyar nép szeretetteljes fogadtatását.

2023. május 02., kedd

Kijev nem tud Ferenc pápa ukrajnai békemissziójáról

Az ukrán vezetésnek nincs tudomása arról, hogy a Vatikán bevonásával békemissziót indítottak volna az Oroszországgal fennálló konfliktus megoldására – közölték kijevi kormányilletékesek.

Kijev nem tud Ferenc pápa ukrajnai békemissziójáról
2023. május 01., hétfő

Elismerően beszélt a magyarokról Ferenc pápa a budapesti látogatás után

Ferenc pápa a Rómába tartó visszaúton a sajtókíséret tagjainak megköszönve az újságírók munkáját magyarországi látogatásáról azt mondta, hogy „három intenzív, de jó nap volt”.

Elismerően beszélt a magyarokról Ferenc pápa a budapesti látogatás után
2023. május 01., hétfő

Ismét légitámadást intézett Ukrajna ellen Oroszország, Ferenc pápa elárulta: a Vatikán ukrajnai békemisszióra készül

Újabb légitámadást intézett Ukrajna ellen Oroszország hétfőre virradóra.

Ismét légitámadást intézett Ukrajna ellen Oroszország, Ferenc pápa elárulta: a Vatikán ukrajnai békemisszióra készül
2023. április 30., vasárnap

Ferenc pápa elutazott Budapestről

Ferenc pápa hivatalos búcsúztatás után vasárnap elutazott Budapestről, gépe nem sokkal délután hat óra után szállt fel a Liszt Ferenc-repülőtérről. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatást tett Magyarországon.

Ferenc pápa elutazott Budapestről
Ferenc pápa elutazott Budapestről
2023. április 30., vasárnap

Ferenc pápa elutazott Budapestről

2023. április 30., vasárnap

Egyetlen cél, a gép felé halad az ember – ennek veszélyére hívta fel a figyelmet a szentatya Budapesten

A kommunizmus veszélyeit váltó konzumizmus veszélyeire figyelmeztetett Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután.

Egyetlen cél, a gép felé halad az ember – ennek veszélyére hívta fel a figyelmet a szentatya Budapesten
2023. április 28., péntek

Ferenc pápa: az ateista üldözés idején mártírhalált halt papok tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét

Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában péntek este.

Ferenc pápa: az ateista üldözés idején mártírhalált halt papok tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét
2023. április 28., péntek

Az anyaországon kívül élő magyarokat is megemlítette Ferenc pápa békét sürgető budapesti beszédében

Abban a világban, amelyben élünk, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak – fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban.

Az anyaországon kívül élő magyarokat is megemlítette Ferenc pápa békét sürgető budapesti beszédében
2023. április 28., péntek

Erdélyi magyar által nemesített rózsatöveket, gyerekek műveiből készült albumot is kapott Ferenc pápa Novák Katalintól

Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök pénteki, zártkörű megbeszélésük előtt közösen megtekintette a katolikus egyházfőnek szánt ajándékokat a Sándor-palotában.

Erdélyi magyar által nemesített rózsatöveket, gyerekek műveiből készült albumot is kapott Ferenc pápa Novák Katalintól
2023. április 28., péntek

FRISSÍTVE – A béke zarándokaként érkezett meg Ferenc pápa Budapestre

Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra, repülőgépe helyi idő szerint pénteken nem sokkal 10 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.

FRISSÍTVE – A béke zarándokaként érkezett meg Ferenc pápa Budapestre
2023. április 27., csütörtök

Közméltóságokkal, egyházfőkkel, vak gyerekekkel, menekültekkel találkozik második budapesti látogatása során Ferenc pápa

Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra; a katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.

Közméltóságokkal, egyházfőkkel, vak gyerekekkel, menekültekkel találkozik második budapesti látogatása során Ferenc pápa
2023. április 24., hétfő

Meleg szavakkal köszöntötte a pápa a magyarokat

Üdvözölte a magyarokat és megköszönte látogatásának előkészítését Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap tartott beszédében. A katolikus egyház feje mintegy harmincezer hívő jelenlétében imádkozta el a Regina caeli imádságot.

Meleg szavakkal köszöntötte a pápa a magyarokat
2023. április 13., csütörtök

Befejezi romániai misszióját Miguel Maury Buendía apostoli nuncius

Nagy-Britannia apostoli nunciusává nevezte ki Ferenc pápa Miguel Maury Buendíát, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusát csütörtökön – írta a Romkat.ro.

Befejezi romániai misszióját Miguel Maury Buendía apostoli nuncius
2023. április 09., vasárnap

Ferenc pápa: segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető úton, és áraszd a húsvét fényét Oroszország népére

Ferenc pápa vasárnap a világhoz intézett húsvéti üzenetében arra kérte az oroszokat, hogy „keressék az igazságot” országuk ukrajnai háborújával kapcsolatban.

Ferenc pápa: segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető úton, és áraszd a húsvét fényét Oroszország népére
2023. április 09., vasárnap

A háborúk befejezésére szólított fel, és reményre biztatott Ferenc pápa a nagyszombati vigílián

Ferenc pápa vezette a szombat esti vigíliát a Szent Péter-bazilikában, bírálva „a háború jeges leheletét” és más igazságtalanságokat.

A háborúk befejezésére szólított fel, és reményre biztatott Ferenc pápa a nagyszombati vigílián
2023. április 06., csütörtök

Fiatalkorú román elítélt lábát is megmosta a pápa nagycsütörtökön

Ferenc pápa tizenkét fiatalkorú elítélt lábát mosta meg egy római börtönben a hagyományos nagycsütörtöki szertartás keretében.

Fiatalkorú román elítélt lábát is megmosta a pápa nagycsütörtökön
2023. április 01., szombat

A kórházból történő hazatérése előtt gyereket keresztelt Ferenc pápa

,,Még élek” – mondta humorosan Ferenc pápa az őt üdvözlő tömegnek a római Gemelli-kórház előtt, amikor szombat délelőtt orvosai hazaengedték a Vatikánba.

A kórházból történő hazatérése előtt gyereket keresztelt Ferenc pápa
2023. március 31., péntek

Ferenc pápa budapesti látogatásának minden részletéről beszámol a közmédia, a Dunán hat élő közvetítés lesz

Ferenc pápa április 28. és 30. közötti budapesti látogatásának minden pillanatáról beszámol a közmédia – jelentette be Barlay Tamás, az MTVA kiemelt szerkesztője, műsorvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Ferenc pápa budapesti látogatásának minden részletéről beszámol a közmédia, a Dunán hat élő közvetítés lesz