Április elsején, vagyis szombaton újra megnyitják a látogatók előtt III. Károly brit király Brassó megyei Szászfehéregyházán található házát. A pénteki tájékoztatás szerint a turisztikai látványosság továbbra is a Walesi herceg háza nevet fogja viselni.
Nem lenne igazán előnyös a diákok számára, ha a romániai egyházak javaslatának megfelelően választható tantárgyként hittanból is érettségizhetnének – közölte a Tanulók Országos Tanácsának (CNE) nevében a szervezet elnöke.
A román állam által elismert tizenhárom egyház közös beadványban kéri Ligia Deca tanügyminisztert, hogy az új tanügyi törvényben sorolják a választható érettségi tantárgyak közé a hittant – számolt be az Edupedu.ro portál.
Hálaadást, megtérést és békét szorgalmazott az idei karácsonyon Ferenc pápa, aki szokása szerint szókimondóan beszélt egyháza tagjaihoz a Vatikán Államban dolgozó bíborosokat és püspököket fogadva az ünnepek előtt csütörtökön.
Felügyelet nélkül nem lehet állandóan nyitva tartani a kolozsvári templomokat, hiszen az ott megfordulók egy része nem viselkedik megfelelőképpen illendően, és sok istenházában nem tudnak állandó felügyeletet biztosítani.
Több mint háromszáz éves csíksomlyói ferences szakácskönyv menüsorát készítették el újra ahhoz a kötethez, amely rendhagyó gasztronómiai időutazásra hívja az olvasókat.
„Olyan gyarapodást ünnepelhetünk, ami egy opera életében is történelmi léptékű” – jelentett ki Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója annak kapcsán, hogy szerda este Kolozsváron átadták a Bánffy Miklós Operastúdiót.
Nem kapott meghívót Bogdán Szabolcs János jelenlegi királyhágómelléki református püspök beiktatására Tőkés László, az egyházkerület volt püspöke.
Eddigi szolgálati helyén, a krasznai református templomban iktatták be pénteken Bogdán Szabolcs Jánost, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) új püspökét. „Nem kell szégyellni az evangéliumot sehol.
A szilágysági Krasznán – korábbi szolgálati helyén – pénteken beiktatták tisztségébe Bogdán Szabolcs Jánost, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) új püspökét.
Hagyományépítő szándékkal szervez ifjúsági délutánt Marosvásárhely alsóvárosi református egyházközsége november 13-án, vasárnap.
A lélekmentést, a missziót tekinti hatéves mandátuma fő feladatának Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új püspöke.
Felavatták Erdély legnagyobb magyar iskolájának budapesti állami támogatással felújított épületegyüttesét hétfőn Marosvásárhelyen: a református ingatlanban a Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium működik.
Október 31-én, a reformáció ünnepén avatják Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium közös felújított épületét – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon az érintett intézményvezetők.
Közelről is megszemlélhetik az érdeklődők a nagyváradi székesegyház restaurált orgonáját, a Mária Terézia császárnő által adományozott hangszert ugyanis csütörtökön, nyílt nap keretében szerelik össze.
Van mit gyúrni a lelkeken addig, amíg egy teljes egyházközség ráeszmél arra, hogy jobb adni, mint kapni. A holland segélyvárásnak megvan a maga anyagi vonzata, az adakozás, önkénteskedés, a diakóniai szolgálat viszont ennél sokkal többet ér.
A hagyományos családmodell melletti elkötelezettségüket hangoztatták a romániai és magyarországi katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai Nagyváradon tartott kétnapos tanácskozásuk végén, kedden.
A papi hivatás társadalmi státuszára vonatkozó vizsgálatot végzett Kiss Dénes kolozsvári vallásszociológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója.