Nemcsak templomok, iskolák: könyves kávézót nyitott az erdélyi református egyház Kolozsváron

Nemcsak templomok, iskolák: könyves kávézót nyitott az erdélyi református egyház Kolozsváron

Fotó: Kiss Gábor/Erdélyi Református Egyházkerület/Facebook

Az erdélyi református egyház nemcsak a templomokra, iskolákra gondol, hanem az élet minden területére kiterjedő terveket készített, ennek eredménye az egyház könyves kávézója is - mondta Kató Béla püspök szerdán Kolozsváron a Refo Café megnyitóján.

MTI

2023. július 05., 15:272023. július 05., 15:27

Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke szerint a Protestáns Teológiai Intézet épületének földszintjén nyitott könyves kávézó a kolozsvári magyarok újabb találkozóhelye kíván lenni.

„Egy kisebbségben élő közösség csak úgy maradhat meg, ha megépíti az intézményeit, jól körülhatárolt bástyákat hoz létre, amelyeken ajtó - mint látjuk - kettő is van, bárki bejöhet és kimehet” – fogalmazott Kató Béla. Elmondta, hogy

a kávézó a maga nemében újdonság az erdélyi református egyházban, de annak identitását fejezi ki, így akik belépnek, tudják, kihez tartozik, és mit várhatnak ott.

Galéria

Dávid Zoltán, az Erdélyi Református Sajtóközpont igazgatója és Kató Béla püspök a Refo Café megnyitóján

Fotó: Kiss Gábor/Erdélyi Református Egyházkerület/Facebook

Úgy vélte, a városközpontban, a Bocskai téren lévő kávézó látogatottsága azon fog múlni, hogy meglesz-e a szellemisége. Működtetésébe az épületben tanuló teológusokat is be szeretnék vonni, és a szomszédos kollégium lakóira is számítanak vendégként – tette hozzá a püspök.

Dávid Zoltán, az Erdélyi Református Sajtóközpont igazgatója elmondta, hogy a könyvesház szorosan kötődik a sajtóközpont tevékenységéhez, és egyszerre kíván találkozópont és kommunikációs csatorna is lenni.

Az ötlet, hogy egy szerethető, kedves, egyházhoz közel álló helyiséget hozzanak létre, évekkel ezelőtt, a reformáció 500. évfordulója alkalmával született – idézte fel. Mint mondta,

a hely találkozási pont szeretne lenni az irodalmat kedvelők, vagy egyszerűen csak pihenni vágyók számára, egyfajta oázis a nyüzsgő kolozsvári társasági életben.

Ugyanakkor szívesen helyet biztosítanak egyházi, ifjúsági, irodalmi rendezvényeknek.

Galéria

Fotó: Kiss Gábor/Erdélyi Református Egyházkerület/Facebook

„A kávézó egy kommunikációs csatorna is, ahol megszólíthatjuk azokat az embereket, akik az egyháztól távolabb élnek” – vázolta a hely másik feladatát Dávid Zoltán.

Felidézte, hogy az egyház könyvesháza a 2000-es évek óta működik, de korábban csak az egyházi kiadványokra fókuszált, a kínálat az új, jóval nagyobb tér révén teljesedhetett ki.

Az emeletes helyiségben 16 ezer cím található, az irodalmi és történelmi tárgyú könyvek mellett a magyar történelmi egyházak kiadványai kapnak helyet a polcokon.

Az erdélyi magyar könyvkiadók is jelen vannak kiadványaikkal, és a magyarországi egyházhoz közeli kiadók nyomtatott termékei közül is válogathat a látogató.

A berendezés a református egyház szellemiségét tükrözi, a lámpák harangokként lógnak a mennyezetről, burkolatukon fontos igerészletek olvashatók.

korábban írtuk

Magánóvodaként működteti a református egyház a támadások kereszttüzébe került óvodát Bánffyhunyadon
Magánóvodaként működteti a református egyház a támadások kereszttüzébe került óvodát Bánffyhunyadon

Magánóvodaként lát neki a református egyház Bánffyhunyadon a magyar állam finanszírozásával épült, a román többségű önkormányzat által megtorpedózott oktatási intézmény működtestésének – tudta meg a Krónika Jakab Mihály református lelkipásztortól.

korábban írtuk

Átadták a református egyház magyar állami támogatásból felépült óvodáját Nagyvárad-Velencén
Átadták a református egyház magyar állami támogatásból felépült óvodáját Nagyvárad-Velencén

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével avatták fel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagyvárad-Velencén megépült óvodáját kedden Nagyváradon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön

A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön
2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett
2024. május 07., kedd

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett

Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett
2024. május 07., kedd

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon

Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon
2024. május 07., kedd

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek

Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek
2024. május 07., kedd

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban

Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban
2024. május 07., kedd

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont

Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont